Az APOS, a Szerbiai Fogyasztóvédelmi Egyesületek Szövetsége más szervezetekkel együttműködve március 15-e, a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából közzétette a fogyasztók választási elvárásait. A kampány célja, hogy a választáson részt vevő jelöltekkel, akik támogatják a fogyasztók elvárásait, megállapodást kössenek arra vonatkozóan, hogy a hatalomra kerülés után is igazságos és hatékony jogi védelmet szavatolnak a fogyasztók számára. Az APOS a választási kampány kezdetétől minden listát átadó párt, koalíció és polgári tömörülés elé terjeszti a fogyasztók választási elvárásait tartalmazó dokumentumát. Amennyiben egy párt beiktatja a fogyasztók követeléseit, elvárásait a politikai programjába, attól elvárja, hogy teljesítse is. Az APOS közzéteszi a politikusok ígéreteit, hogy a fogyasztók mint választópolgárok hatással legyenek jogaik hatékonyabb megvalósításában.
A fogyasztók választási elvárásai az alábbi 7 alapvető fogyasztói jogokat tartalmazzák:
1. Külön minisztérium alakuljon a fogyasztók védelmére.
2. A fogyasztónak is legyen döntéshozatali joga.
3. Hatékony és elérhető igazságszolgáltatás a fogyasztóknak.
4. Feltételek biztosítása a standardok elfogadására.
5. A fogyasztók egyenrangú részvétele a piacon.
6. Megfelelő környezetre való jogi háttér biztosítása.
7. Európai előírások tiszteletben tartása a fogyasztóvédelmi törvény alkalmazásában.
