Tavaly a köztársasági költségvetésből a nyugdíjbiztosítási alapba 25,5 milliárd dinárt fizettek be azért, hogy 98 000 dolgozónak mintegy 331 vállalatból összekapcsolják a szolgálati idejét. A gondatlan és rossz magánosítás miatt és a felületes munkaadók hozzáállásából adódóan éveken át halmozódott az adósság a nyugdíjbiztosítási alap irányába, mert nem fizették rendszeresen vagy nem tudták a nyugdíjbiztosítási járulékot.
Mivel az állam úgy ítélte meg, hogy igazságtalanság, hogy befizetett biztosítás nélkül maradjanak azok a dolgozók, akik így jártak, így magára vállalta a terhet. Ezzel a dolog szociális mozzanata megoldódott, viszont hosszú távon ez nem jelent szakszerű orvoslást, valahogy azt kellene kieszközölni, hogy a rendszeren változtassanak.
Ugyanis Szerbiában 600 000 foglalkoztatott munkaadója rendszertelenül, vagy csak minimális bérre fizeti be a járulékot, ezen felül 300 000 esetben egyáltalán nem fizetnek a foglalkoztatottak után. Az államot ezen gondatlan hozzáállás miatt havonta legalább egymilliárd dinár veszteség éri. A tavalyi adósság 11,4 milliárd dinárra tehető, viszont a 2005 óta halmozódó tartozás végösszege 170 000 milliárd dinár. Az az igazság, hogy ennek jelentős részét nincs mód megfizettetni azokkal, akik erre kötelezhetők lennének, mert vagy csődbe ment cégekről van szó, szám szerint 5796-ról, vagy felszámolás alatt esetleg átalakításban lévő vállalatok választják ezt a cseppet sem jó megoldást, de akadnak olyan cégek is, amelyekben folyamatban van a magánosítás, vagy már magánosították, de leállították az eljárást. Ezeken a helyeken sem fizetnek már jó ideje nyugdíjbiztosítási járulékot a dolgozók után. Ilyen esetben a törvény nem teszi lehetővé a járuléktartozás kényszermegfizettetését. Tehát ha az állam gondoskodni akar a foglalkoztatottakról és nem kívánja, hogy szociális elégedetlenség legyen, más megoldás nem marad hátra, mint hogy a szolgálati idő összekapcsolásához folyamodjon, ami azt jelenti, hogy fizet. Azért van erre szükség, hogy a munkások ne lássák kárát annak, hogy nem törődtek velük, ugyanis a járulékkal le nem fedett szolgálati időt a nyugdíjbiztosítási alap nem ismeri el. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíj előtt állókat az a veszély fenyegeti, hogy a munkáltató hanyagsága miatt járandóság nélkül maradnak, vagy kisebb lesz a nyugdíjuk.
Valamikor 2009 végén Rasim Ljaljić munkaügyi miniszer azt ígérte, hogy 2010. január 1-jétől a cégek a bérek folyósítása előtt kötelesek lesznek befizetni a nyugdíjjárulékot. A bankok valóban megkapták az utasítást, hogy ezt ellenőrizzék, de az az igazság, hogy alkalmazását a mai napig mellőzik. Tehetik, mert a rendeletből kimaradt a büntetőintézkedés. Azon egyszerű oknál fogva, mert nem tartják elfogadhatónak, hogy a pénzintézetek az államtól átvegyék a munkaadók ellenőrzését. Ebből is látszik, hogy a rendszerrel van baj, az állam csak oly módon próbált segíteni, hogy időszakonként, ha van egy kevés pénz, összekapcsolják a szolgálati időt, próbálják rendezni az elmaradt adósságot.
A Munkáltatók Uniója és az Önálló Szakszervezetek Szövetsége szerint csakis rendszerbeli megoldással kellene rendezni a vállalatok járuléktartozását, minden más intézkedés drága és szemfényvesztő, sőt a végén a polgárok fizethetnek rá. Hogy ne így legyen, törvénnyel kellene szabályozni az adósság megfizettetésének határidejét. A vállalatok gyakran négy hónapot is várnak mire az eladott árujukért, szolgáltatásaikért megkapják a pénzt, ami miatt minden második cég szinte a fizetőképesség határán áll. Szerintük a megfizettetést 45-60 napra kellene korlátozni, hogy a munkáltatók eleget tehessenek járulékfizetési kötelezettségüknek. Ez talán megoldana mindent.
