A Denver drámai, 119:107-re megnyert hatodik meccsel harcolta ki a mindent eldöntő hetedik összecsapást az Oklahoma City ellen. A párharc kezdetén kevesen fogadtak volna a címvédőre – az OKC friss volt, dinamikus, mély kerettel, míg a Denver kimerültnek és egyhangúnak tűnt. De a realitás mostanra megváltozott. A Thunder mélysége valóban lenyűgöző: a padról érkező játékosok szinte bármikor képesek meccset eldönteni. Mégis, a hatodik mérkőzésen a Nuggets cseréi tették le a névjegyüket. Julian Strawther, aki a szezon jelentős részében alig kapott szerepet, 15 ponttal szállt be, köztük három triplával – ez gyakorlatilag megfordította a meccs dinamikáját. Russell Westbrook is fontos szerepet játszott, nem feltétlenül a statisztikai mutatóival, hanem vezetői jelenlétével, energikus védekezésével és azzal, hogy új ritmust adott a Denvernek. A párharc egyik kulcskérdése az volt, hogy Jamal Murray mennyit tud segíteni Jokićnak. A válasz: sokat. A térdsérülése ellenére játszó irányító hatalmas szívvel és tapasztalattal vezeti a csapatot – a 6. meccsen 25 pontig jutott, és kulcsfontosságú kosarakat dobott, amikor a legjobban kellett. Ez már a hatodik alkalom volt, hogy legalább 25 pontot szerzett úgynevezett „kieséses” meccsen – és ezzel beállította LeBron James rekordját a legtöbb ilyen teljesítményben, vereség nélkül.
Ezzel szemben az OKC második számú emberei meginogtak. Jalen Williams teljesítménye visszaesett, Chet Holmgren pedig a rájátszás intenzitásában még nem találta meg a helyét: védekezésben túl vékony, támadásban pedig kiszámítható.
A különbséget azonban egyetlen ember testesíti meg leginkább: Nikola Jokić. Az idei MVP nemcsak a számokban dominál – vezeti a rájátszást pontokban, gólpasszokban, lepattanókban és labdaszerzésekben –, hanem mentálisan is. Az OKC védelme minden erejével próbálta kizökkenteni, de Jokić már nem az a játékos, akit zavarba lehet hozni. Olvassa a pályát, mint egy sakkmester, és ha nem ő fejezi be a támadást, akkor is tőle indul ki minden. Az OKC számára minden bizonnyal frusztráló, hogy nincs olyan játékosuk, aki érdemben egy az egyben foghatná – Holmgren fizikailag kevés, a csapatvédekezés pedig rendre lemarad.
A Denver védelme a párharc második felére érezhetően javult. Az ideiglenes vezetőedző, David Adelman (aki Mike Malone hiányában irányítja a csapatot) zónavédekezése, rotációi és gyors váltásai hatékonyan törik meg a Thunder lendületét. Shai Gilgeous-Alexander ugyan továbbra is kiváló egyéni teljesítményt nyújt, de egyre gyakrabban kerül nehéz helyzetekbe, hiszen a védelem rá fókuszál – és a többiek nem mindig élnek a lehetőséggel.
A hetedik meccsek ritkán a taktikáról szólnak. Inkább a karakter, a tapasztalat, a higgadtság dönt. Ebben a Denver éppen most van előnyben. Mert míg az OKC fiatal és tehetséges, mégis először kerül ilyen szintű nyomás alá. A Nuggets viszont tavaly már végigjárta a bajnoki utat – és tudja, mit jelent nyerni, ha nincs több holnap. Nikola Jokić már többször bizonyította, hogy nem csupán statiszta, de vezér is. Ha Jamal Murray egészséges marad, és a padról újra jön a meglepetés, akkor a Nuggets megfordíthatja a párharcot – és az egyik legnagyobb playoff-fordítást hajthatja végre a közelmúltban. A Thundernek még megvan az előnye hazai pályán – de ha egy csapat képes idegenben is nyerni, akkor az Jokić Denverje.
Nyitókép: Nikola Jokić, a rendszer maga (Fotó: Beta/AP)
