Beszéljünk most egy olyan betegségről, – találóbb kifejezéssel – tünetegyüttesről, amellyel a vajdasági ember nap mint nap találkozik. A cukorbetegség, amiről ezúttal szólni szeretnénk, annyira elterjedt vidékünkön, hogy ha néhány ismerőssel találkozunk sétánk során, előbb-utóbb valamelyik panaszolja ezt a baját.
Csak érdekességként jegyzem meg, hogy sokáig nagy gondot jelentett a diagnosztika, Indiában hangyákkal tesztelték a beteg vizeletét, Európában pedig az orvosnak kellett azt kóstolni. Ma már – szerencsére – elterjedt a vércukorszint otthoni vizsgálatának lehetősége, s azóta különösen megnőtt a cukorbajosok, vagy legalábbis a vércukorszint meglepetésszerű emelkedésével bajlódó embertársaink serege, amit orvosi szemmel szintén a cukorbajosok leendő táborába kell sorolni. Ezt az igen népes tábort (a lakosok 20%-át), amelyre jellemző az ingadozó vércukorszint, az orvostudomány külön névvel: csökkent glükoztoleranciás (cukortűréses) betegségként jelöli, amely bármelyik pillanatban átalakulhat visszafordíthatatlan cukorbetegséggé. S már ebben a fázisban terápiát is javasol, igaz, csak diétás szinten.
A vércukor normális értéke 4,0–5,0 mmol/l körüli, de mindenképpen 6,0 mmol/l alatt van. Étkezés után ez az érték hirtelen feljebb ugrik, de – s ez nagyon fontos – két órával az étkezési idő után 7,4 mmom/l alatt kell maradnia. Cukorbetegséget az orvos akkor diagnosztizál, ha a betegnél a vércukorszint éhgyomorra 7,0 mmol/l, vagy meghaladja ezt az értéket, illetve ha két órával az étkezés után az érték 11,1 mmol/l, vagy ennél magasabb. Súlyos a baj, ha a vizeletben is megjelenik a cukor.
A cukorbaj általánosságban a lakosság 5%-át érinti, de egyes vidékeinken – például észak Bácskában – a betegek száma megközelíti a 10 százalékot is, 60-65 éves kor felett pedig minden hetedik ember vidékünkön cukorbajosnak tekinthető. Hivatalosan az orvosok a cukorbetegséget diabetes mellitusnak jelölik, ami szó szerinti fordításban édes (mellitus) túlcsordulást, érthetőbben, bő vizelést jelent. Maga a név tehát az egyik legfontosabb tünetre, a vizeletben megjelenő cukorra utal. A vércukor szintjét az insulin nevű hormon szabályozza, amely a gyomor mögött meghúzódó hasnyálmirigy terméke. Tehát az inzulin a hasnyálmirigyben termelődő hormon, fő szerepe, a szervezet szénhidrátcseréjének szabályozása.
A cukorbajnak két típusa ismert: az 1-es típusú, más néven az inzulinfüggő, amely nagyon korán, már gyermek-, vagy serdülőkorban jelentkezik, hiszen az alapvető ok, az inzulin teljes vagy részleges hiánya. A másik a felnőtt, illetve idős típus, amely viszonylag lassan alakul ki, s bár az insulin hormon szintje megfelelő, a szervezet bizonyos okok miatt képtelen azt felhasználni. Ez utóbbi típushoz tartozik a cukorbetegek 91–93 százaléka, érdemes tehát ezzel a megjelenési formával bővebben foglalkozni.
Mindenekelőtt azonban feleljünk világosan egy gyakran felvetődő kérdésre: mennyiben örökölhető ez a betegség? Az orvosok már régen megfigyelték, hogy a 2. típusú cukorbetegség gyakran egy család több tagját, sőt több generációját érinti. Az öröklődési hajlam tehát nyilvánvaló, azonban a genetikai háttér még mindig nincs teljes egészében tisztázva. A családban előforduló betegség átvitele – egy vagy több szülőt érintő betegség esetében is – még homályos, a pontos genetikai feltérképezésre még néhány évet várni kell. Ami azonban vitathatatlan, a következő: a 2-es típusú diabéteszre utaló hajlam az európai lakosság mintegy 20 százalékát érinti. Hogy kinél ütközik ki a betegség a 20 százalékos populáción belül, az kifejezetten egyetlen dologgal, az egyén életmódjával van összefüggésben. Ha valaki túl keveset mozog, mértéktelenül táplálkozik és elhízik, no és ha a cukorbajra eleve hajlamos 20 százalékon belül van, bizonyosan megkapja a 2. típusú cukorbetegséget.
