Nem is tudom, a szajáni Törköly családban mikor kezdődik, vagy éppen fejeződik be a nap. A munkájuk tereli az időt! Az a munka, amely a száznál is több szarvasmarhához köti őket, meg az óriási szántóföldekhez és legelőkhöz.
Este tíz óra után várja a Törköly család férfi tagjait a vacsora. Erika, a kedves gazdasszony remek szakács. Viktória, a legifjabb és legbájosabb Törköly-teremtmény mézédesen alszik. – Ma egész nap a bikák vályúja körül bóklászott, beleült a talicskába úgy hordtuk a marháknak a silót –mondja nevetve Erika.
Valójában, a Törköly család minden tagjáról lehetne mesélni: Jánosról, a családfőről, aki a legkeményebben húzza az igát, vagy a 20. évét alig betöltött fiáról Adriánról, aki kor társait meghazudtolva cseréli az olajt a traktorban, éjszakánként pedig rókákat rémisztgetve szánt a határban. De a középső gyerek, Krisztián sem marad le. Csodálom őt is: nyolcadikos padtársai tévéznek, míg ő szénabálákat csomóz a határban, hazahordja, meg esténként a farmon a fejésben is részt vesz.
De még nem szóltam a családi fészek legidősebb tagjáról, Pali bácsiról. Róla mintázható le a szorgos magyar gazda mintaképe, aki hetvenen túl nem a megpihenés gondolatával foglalkozik, hanem a szajániak szorgos, kitartó munkájával. November kései napjaiban az övé a marhák legeltetése. Meglehetősen szófukar: csak annyit mond, hogy a legeltetéssel naponta 30 kilométert gyalogol. Ismeri a szajáni „gyöpöt”, meg azt is, merre van most frissében zöldellő fű, mit jelent öt pásztorkutya barátsága, akiket nem kellett tanítani a szarvasmarhák terelésére. Mert minden olyan egyszerűen alakult, ahogyan azt a Jó isten megkívánta.
Pali bácsiban fel sem merül a gondolat, hogy pereljen a sorsával, pedig feleségét fiatalon elveszítette. Nem sanyarog az özvegyi sorsról, hiszen a kevéske szabad idejét boldoggá teszik az unokák, meg a munka öröme. Belőle fakad a Törköly család életöröme, munka láza és munkaszeretete. Az a csodálatos ősi magyar virtus, hogy örökmozgóként átélni a munka varázslatos erejét, mert csak így kerek a világ!
Pali bácsi este tíz után, mikor fiával és fiúunokáival megérkezik a fejésből, vacsorához ül. Nézem a szemét, az udvar felé figyel, a sötét éjszakába. De nem a csillagokat, meg a holdudvart keresi – régen leszokott ő a romantikáról. – Morzsolgatja magában a „gyöp” füvét, mert a rétestészta nyúlását utánzó, hosszú szajáni legelő megedzi az embert. Gondolatait vasbéklyóba zárja, emlékeit pedig a bárányfelhők közé eregeti. Csak dolgozni, és terelni az üszőt, a bikát, a tehenet – így lehet élni, csak munkával lehet jövőképet alkotni. Ezt tanulta őseitől, a példaképének állítható édesapjától, a szép emlékű Törköly Mózestól, akit én személyesen templomatyaként ismertem meg, aki nagyon idősen is rendszeresen látogatta a szentmiséket.
És teszik ezt ma is Törkölyék! Pali bácsi fia, János, a szajáni Egyházi Tanács elnöke. A katolikus vallás szellemisége Mózes bácsitól öröklődően sugárzott át minden nemzedékükre.
Pali bácsi a kései órákban még rágyújt egy pipára, és áldásával köszön el a naptól. Hamarosan hajnalodik. Kezdődik a fejés, az etetés, a legeltetés. És jó, hogy így kerek a világ. Békében, szeretetben és munkában.
