Kedves nyugdíjasok és mindazok is, akik még nem értek el ebbe a széppé varázsolható „harmadik korba”. Most ősz van, jönnek a hűvös, szeles idők, az ablakunkon csapkodó eső. Itt a jó alkalom arra, hogy szakítsunk időt egymásra, de főképpen – amire nagyon szeretném rábeszélni olvasóimat –, szakítsunk időt magunkra!
Képzeletben üljünk le egymással szembe, és én elmesélem önöknek, miként gyógyítottam és gyógyítom, hogyan tartom féken azt a veszedelmes kórt, amely pillanatok alatt, csöndben, alattomosan képes élete végéig rokkanttá vagy – mondjuk ki – megboldogulttá tenni az embert. Sajnos az utóbbi időben egyre nagyobbakat, szélesebbeket suhint a kaszájával, ma már mind több 40-50 évest hoznak agyvérzéssel a korházba, olyanokat, akik még teljes erejükben voltak, a családjuk jövője tőlük függött, az ő munkaképességükön és teherbírásukon. Ezek a tragédiák, soha sem csak egy embert, hanem rendszerint egy egész családot érintenek, emellett munkatársakat, barátokat, ismerősöket. A legnagyobb tragédia szerintem viszont abban rejlik, hogy egy kis magunkrafigyeléssel, naponta – teszem azt –, 10-15 perc ráfordításával a közvetlen veszélyek és tragédiák mesze elkerülhetők, a teljes élet megélésének ígéretével együtt. Nem, azt nem ígérhetem, mert nem mondanák igazat, hogy ha betartsa valaki is azt, amit itt leírok, kigyógyul betegségéből, örökre megszabadul a vérnyomásától, soha többé rá sem kell gondolnia. Ellenkezőleg, a betege marad a vérnyomásnak élete végéig, ebből a kórból, akárcsak a cukorbetegségből nincs kigyógyulás, de van gyógyulás! Amit elkezdtünk tehát e veszedelmes kór elleni hadakozásban, azt folytatni kell hátramaradt életünk mindennapjaiban.
Azt sem ígérem, hogy olyan életformát élhetünk, amely a korlátlan eszem-iszomban merül ki, vagy folytathatjuk az örökösen sértődött, elégedetlen magatartást magunkkal, az életünkkel és a környező világunkkal szemben. Amit ígérhetek viszont, az nem kevés: a magunkkal törődés naponkénti 10-15 perce, hamarosan meghozza a gyümölcsét, azt az életet élheti a vérnyomásos – úgy korban, vagy akár minőségben –, mint bármelyik egészséges ember. A másik, amit betartok majd, az a közérthetőség, a sokak előtt homályos orvosi nyelv és a tudálékos beszédmód kerülése.
(folytatjuk)
