Az ínséges idők talán mögöttünk vannak, ezzel együtt, lassan feledésbe merülhetnének a rossz emlékek is. Mégis, függetlenül attól, hogy a nyugdíjak, egymást követő, majdnem tökéletesen egyforma ritmusban, egyelőre, havonta kétszer érkeznek, a sorok a bankok előtt – órákkal a nyitást megelőzően már kialakulnak. Az emberben felmerül a kérdés: vajon miért?
Óbecsén több bank van, néha értetlenül állunk a tény előtt, hogy szüntelenül arra panaszkodunk, hogy nincs pénzünk, hogy elszegényedett az ország, közben, a városban bank mellett bank van. Bankot lehet választani, a járandóságot fel lehet venni munkaidőben a tolóablaknál, és egész nap és egész éjjel a bank-automatából. Mégis, „nyugdíjas napokon”, már korán reggel, főleg a vajdasági bank előtt várakozókkal találkozunk.
Megszokás? Félelem? Bizalmatlanság?
Erre keresve a választ meglepő magyarázatot kaptunk.
Az emberek nem bizalmatlanok, tudják, hogy a pénz, előbb, vagy utóbb ideér. Nem számítanak vágtató inflációra. Nem sürgős esetekről van szó, sem hirtelen rájuk szakadt pénzhiányról, mert a nyugdíjellátmány valóban kéthetenként érkezik, előre lehet számítani rá, az úgynevezett engedélyezett mínusz is kisegíthet a szorult helyzetből.
Az ember, társas lény, egy új megváltozott világban. Még szeretné a komunkációt, de képtelen megnyílni, úgy, ahogyan azt tette egykor – ma is másokhoz közeledve őszintén elbeszélgetni. Bántja a gondolat, hogy netán nem értik meg, nem adnak neki igazat, kinevetik, nézetei miatt bírálják. Ezért mindenkitől elzárkózik. Aztán elérkezik a nyugdíjkifizetések ideje. Sorba áll, nem ismer szinte senkit, vagy ha mégis, akkor olyankor áll a bank elé, amikor az adott személlyel találkozhat, esetleg kikerülheti.
A sor nem mozdul, az intézmény zárva van, a munkaidő kezdete kicsit megvárakoztatja. A várakozók lassan beszédbe elegyednek. A témát valaki megkezdi, információk cserélnek gazdát, együtt vitatják meg a világ és szűkebb környezetük minden gondját, baját. Tulajdonképpen így teszik elviselhetővé, az egyedüllétet és a társas magányt, így védekeznek a külső világ ártalmaitól. Dolguk végeztével köszönés nélkül sarkon fordulnak, hiszen véleményüket szándékosan, többnyire névtelen személlyel osztották meg. Gondolkodni pedig lehet a hallottakról, két egész hétig, a következő témasorozatig. Ismerkedésre nincs szükség, önmaguk vállalására sem. Állítólag ez is a kikapcsolódás egyik válfaja, és nem kerül pénzbe.
