Péterrévén a múlt században, az 1943-as és l944-es évben a legmagasabb volt a születési arányszám, így azután noha, a gyermekhalálozás is gyakran előfordult és a beiskoláztatás abban az időszakban nem volt éppen teljes, a nyolc osztályt befejezők száma mégis a mindenkori legmagasabb maradt. Az 1957/58 -as tanévben több mint nyolcvanan végezték el a nyolcadik osztályt. A két magyar nyelvű tagozaton pedig 63-an. Ők azóta 5-10 évenként megszervezik az egykori diáktársak találkozóját.
Volt időszak, amikor egy tanterem szűk volt a két osztálynyi vén diák befogadására és a társasesthez, ahol a házastársak is ott voltak – nagyvendéglőt vagy báltermet kellett igénybe venni.
Az idén két kerek évforduló kapcsán szervezték meg a találkozót. Fél évszázada, hogy kiléptek az egykori Alma mater kapuján és valamennyiük kora egy hatosból és egy ötösből áll. Így döntöttek az mellett, hogy ezúttal nemcsak az 1957/58-as tanévben végzettek találkozóját, hanem az l943-asok nemzedéktalálkozóját is megszervezik. A megszokott résztvevők mellett ezúttal mintegy tizen voltak olyanok, akik noha nem az említett tanévben és nem Péterrévén fejezték be a nyolcadikat, mégis eljöttek, mert az 1943-es nemzedéket tekintik magukénak.
Annak ellenére, hogy a két lelkes és minden dicséretet, köszönetet megérdemlő szervező Hajnal (Horváth) Piroska és Kiss Imre mindent megtettek annak érdekében, hogy minden érintettet értesítsenek, az érdeklődés és a végén a jelenlét is felemás volt. A külföldön élők (közel fél tucatnyian vannak ilyenek) nem tudtak jelen lenni. A vidéken élők, de még a fatornyos faluban maradottak jelenléte sem volt teljes. Többen sajnos betegség, gyász és egyéb családi okok miatt nem jöhettek el. Akik viszont ott voltak örömmel és nagy szerettek tették. Mindenki nagy örömére a meghívott tanárok mindegyike vállalta a jelenlétet . Így Girizd Magdolna, aki éppen ennél a nemzedéknél kezdte el magyar tanári pályáját és alig 9 évvel volt idősebb diákjainál. Ezúttal, az idén elhunyt Pecze István osztályfőnök szerepét is átvállalta. A másik osztályfőnök, a nyolcadik évtizedének éveit taposó Illés János viszont jelen volt és ott volt Illés Aranka tanítónéni, aki nem kevés kisdiákot tanított betűvetésre, olvasásra, számolásra elsőtől a negyedikig.
A találkozó a hálaadó szentmisén való együttes részvétellel kezdődött, amelyet ft. Mátéffy Béla esperes plébános külön felkérésre, a szokástól eltérő időben szombat délelőtt 10 órától mutatott be és szép szentbeszédében maga is köszöntötte a jubilálókat. A társasebédet követően a társaság maghazudtoló frissességgel mulatott, ropta a táncot. Az elhunyt tanárok diáktársak iránti kegyeletet egy népes küldöttség róta le a helyi temetőbe, ahol a kálváriadomb nagy keresztjénél virágcsokrot helyeztek el. Az egykori diáktársak közül sajnos 14-en már soha nem jöhetnek el az osztálytalálkozókra, emlékük viszont ott volt az egykoron kedvelt vadnyugati film címében foglalt időpontban – pontosan délben – kezdődő osztályfőnöki órán is. Ez ezúttal eltért a korábbi osztályfőnöki órák hosszas életbeszámolóitól A jelenlévők távirati stílusban csak a legutóbbi találkozó óta eltelt időszak ismertetését vállalták, amiből egyértelműen kiderült, hogy az egykori kisdiákok túlnyomórésze bizony nyugdíjas. A járandóságukkal nem dicsekedtek, de nem is igen panaszkodtak. Akiknek egészsége megengedi még egy kis plusz munkával tölti idejét, ami után csurran cseppen egy kis kiegészítő bevétel, de többségük az unokákkal, házkörüli teendőkkel tölti idejét.
