Jobban mondva velünk, zsírfogyasztókkal. Életem folyamán többször is a bolondját járatták velem zsírügyben. Mint mangalicazsír-fogyasztót arról igyekeztek meggyőzni a háború utáni években, hogy a disznózsír fogyasztása káros, mert sok benne a koleszterin, mely öl, butít és nyomorba dönt. Kiirtották a mangalicákat, velünk pedig növényi eredetű zsírokat, étolajat etettek, itattak. Medikus koromban a disznózsírt szinte méregként tanultuk/kezeltük. Főiskolai tanárként étkezéstudományt (is) tanítottam az Óvónő- és Tanítóképző Főiskolán. Akkor már a disznózsír nem volt az „átoklistán”. Fogyasztását fele-fele arányban ajánlották (fele olaj, fele zsír) a tudósok. Ma a bogyóolaj a sláger. Mégpedig a „szűz”. Hogy hol és mitől szűz az első préselés alkalmával nyert olaj, annak még nem jártam utána. A bogyóolajat több ezer éve ismerjük és fogyasztjuk. Mitől lett oly hirtelen annyira egészséges az utóbbi néhány évben? És miért tízszer (800 dinár literje) drágább, mint a hazai étolaj? Talán azért, mert szűz? Nevetséges. És itt van újra a mangalica! Zsírosan és finoman. Mint régen. És egészségesen. Mint régen! Mert sok benne a „jó” koleszterin! Mint régen. És méregdrágán. Nem úgy, mint régen! Tisztelt nutricionista tudós barátaim, megmondanák-e végre, hogy mit együnk?! Szűzen sajtolt bogyóolajat vagy kócos, göndör mangalicadisznók szalonnájából olvasztott zsírt? Szerintem eleget járatták velünk a bolondját!
