Nemigen ismerek orvost, akinek ne lenne tarsolyában néhány olyan gyógyszer neve, amelyeket az összes több száz pozitív listára felkerült közül a legérdemesebbnek, legmegbízhatóbbnak és legelőnyösebbnek tart betegei részére. Nekem is vannak „kedvenceim”, bevallhatom férfiasan, annál is inkább, mivel sosem a gyógyszer ára, kínálata döntött annak felírásáról, illetve használatáról.
Feltétlen bízom ma is az antibiotikumokban, az ősrégi szívgyógyszer, a digitálisz hatásában, az örökifjú csodálatos aszpirin soha nem múló tekintélyében, a vérnyomás kombinálható gyógyszereiben, és hadd említsem meg az életmentő vízhajtók csoportját, amelynek rendkívüli hasznosságáról egy-két dicsérő szót ejtenék.
Amikor beáll a dekompenzáció állapota a szív megfáradása következtében (Magyar Szó, 2009. március 18.), rendszerint az éjjeli órákban fellép a tüdővizenyő, és közvetlen fulladással fenyegeti a szívbeteget. Az első szer, amelyhez a kórházi orvos nyúl, generikus nevén a furosemid gyógyszercsalád. (Megjegyzendő: minden gyógyszernek van egy generikus (nemzetközi vagy szabad) neve, amelyen a világ gyógyszeripara és orvosai ismerik, és egy a gyártó cég által választott egyedi, de hangzatos és könnyen megjegyzendő gyári (védett vagy márka) neve, amit a patikákban visel az áru. A furosemid tehát annyi néven található, ahány a legyártó cég. (A védett, gyári név használata orvosi és más írásokban is tilos, reklámfogásnak minősíthető.)
Ilyenkor percek döntenek a létről vagy nemlétről, hogy be ne álljon a fulladásos halál, azonnal fel kell szabadítani a felgyűlt vizenyőt a tüdőről. Minden hosszas elmélkedés felesleges időpazarlás, tehát a legrövidebb úton – ami feltétlenül és csakis vénás bevitel – annyi Lasixot kell a beteg szervezetébe juttatni, amennyire szükség mutatkozik a vese forszírozott vizelet-kiválasztására. Nem tudjuk hirtelen, hogy milyen állapotban van a beteg veséje, nem tudhatjuk, fennáll-e allergia a választott vízhajtóra, sőt azt sem, hogy a bevitt gyógyszer mellékhatása kiütközik-e a betegünkön. Az egyik nővér azonnal katétert (gumicsövet) helyez a húgyhólyagba, amivel követni tudjuk majd a beindult vizelet mennyiségét, a másik már nyitja a vízhajtó ampullákat, az orvos pedig állandó műanyag tűt helyez el a beteg egyik nagyobb vénájában, majd egy gépezet segítségével leszívja a habos-véres folyadékot a beteg orrából, légutaiból, behatolva a gégefőig, és az EKG- monitorra kapcsolja a beteget. Mindennek nem szabad 5–8 percnél hosszabb ideig tartania, máris kezdődhet a gyógyszer vénába fecskendezése. Az első, un. bázikus adag négy-öt ampullát jelent egyszerre. Ha 10-15 perc múlva nincs felelet a vese részéről, újabb 5-6 ampulla befecskendezése szükséges. Közben megtörténik az alapvizsgálat, levesszük az EKG-t és a legfontosabb vérmintákat. Egy pillantás az EKG-re megmutatja az orvosnak, hogy kezdheti-e a digitális szívgyógyszer befecskendezését. Ekkor sincs sok idő elmélkedni a mellékhatásokról, az első adag rendszerint három ampulla.
Csillapítandó a szervezetet ért sokkoló hatás, és az előbbi gyógyszerek hatékonyságának javításaként következik a kortikoidok – a mellékvese hormonterméke –, a kortikoszteroidok adása, szintén masszív dózisban. Ha a vese még ekkor sem válaszol, a fulladást kivédendő egyetlen lehetőségünk maradt, egy gumicső segítségével 100%-os oxigént fújunk a tüdőbe, nagy nyomással, hogy a vizenyőt visszaszorítsuk a tüdő felületéről. Ezzel időt nyerünk abban az esetben, ha a vese nem teljesen egészséges és késve válaszol a bevitt gyógyszerekre. Az ilyen – intubált – mesterséges légzésen tartott beteget azonnal az intenzív osztályra visszük, ahol folytatjuk a kezelés fő irányát, de most már gondolnunk kell a rengeteg bevitt gyógyszer mellékhatásaira is, van időnk, elkezdhetjük a káros hatások semlegesítését.
