Azt követően, hogy a köztársasági képviselőház kulturális és tájékoztatási bizottsága az ellenzéki képviselők többségének jelenléte nélkül elfogadta a tájékoztatási minisztérium Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsa tagjai megválasztásának folyamatára vonatkozó törvényelőírásokkal kapcsolatos véleményét, kedden a REM Tanács tagjának megválasztására vonatkozó jelöltekre, illetve a jelölést benyújtó intézményekre és szervezetekre érkezett kifogásokat vitatták meg.
A tanács tagjaira kilenc kategóriában javasolhattak jelölteket a törvény által meghatározott intézmények, szervezetek. Kategóriánként, és a jelöltekre benyújtott kifogásokat egyenként vitatták meg a parlamenti képviselők, azzal, hogy azok, akik kifogást nyújtottak be, elmagyarázhatták, miért kifogásolják az adott jelöltet, vagy éppen azt, aki az adott személyt javasolta. A bizottság egyes kifogásokat elvetett, másokat elfogadott, de voltak olyan kifogások is, amiket a benyújtók képviselői visszavontak.
A nemzeti kisebbségek kategóriájában a Bosnyák Nemzeti Tanács Muhedin Fijuljanint jelölte, a Magyar Nemzeti Tanács pedig, akárcsak a múlt évben kiírt, ám meghiúsult pályázat során is, Bodzsoni Istvánt jelölte, aki 2011 és 2024 végéig a Pannon RTV igazgatója volt. Bodzsoni István személyére érkezett kifogás arra a korábbi dokumentumra vonatkozott, mely szerint a Pannon RTV társtulajdonosa, médiatulajdonos pedig lehet a REM tagja. Bodzsoni István január 23-án, a parlamentben megtartott közmeghallgatáson cáfolta, hogy ő a médiaház tulajdonosa, azt viszont nem cáfolta, hogy kapcsolata volt a Pannon RTV-vel, hiszen több mint 10 évig volt ennek a médiaháznak az igazgatója. Mindezt Nevena Đurić, a kulturális és tájékoztatási bizottság elnöke ismertette a bizottsági ülésen. Elmondta azt is, hogy az MNT jelöltje 45 éves gazdag munkatapasztalata során számos rangos elismerésben részesült, és ez alatt az idő alatt egyetlenegyszer sem érkezett panasz a munkájára, nemzetközileg elismert tekintélyre tett szert. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy Bodzsoni István a jelölése után lemondott minden funkciójáról, ám a januári közmeghallgatás során még a folyamatok nem zárultak le, ezért jelent meg a neve egyes dokumentumokban. Habár a bizottság elvetette a személyével kapcsolatos kifogást, Maja Stojanović kifogástevő, a Polgári Kezdeményezés (Građanska inicijativa) igazgatója megtartotta magának azt a jogot, hogy a közmeghallgatás során kérdéseket tegyen fel a jelöltnek.
Ana Brnabić, a parlament elnöke ugyanakkor kiemelte, miután a nemzeti kisebbségek támogatták mindkét jelöltjüket, és azok eleget tesznek minden törvényes kritériumnak, szerinte a politikusoknak és más szervezeteknek nem illő kétségbe vonni az adott személyek jelölését.
A bizottság a keddi ülésen elfogadta a szólásszabadságért küzdő egyesületek jelöltjeit: Antonela Rihát, Jasmina Ninkovićot és Rodoljub Šabićot. Elfogadta ugyanakkor Stevica Smederevac, Žarko Simović és Gordana Predić jelölését is. Az egyetemek javaslatát is elfogadták a bizottság tagjai, így a jelöltlistán lesz Predrag Kajganić, Vanja Šibalić, Irina Milutinović, Milan Petković és Alen Omerović.
A bizottság elfogadta a Digitális és Elektronikus Médiumok Szervezetének (ADEM) kifogását, vagyis levette a jelöltlistáról Milanko Govedaricát. De több jelölt személyére vonatkozóan felmerült a szakmai tapasztalat kérdése.
A bizottság elvetette többek között a Polgári Kezdeményezés a Duna Régiót Kutató Központ, az Euraktiv egyesület és a Kutató Központtal szembeni kifogásait, s ezzel arra mutatott rá, hogy ezek a szervezetek nem jelölhetnek tagokat a REM tanácsába.
Az ülésen a bizottsági tagok mellett, akik között az ellenzéki pártok képviselői közül a többség nem jelent meg, jelen volt Ana Brnabić, illetve több civil szervezet, nemzetközi szervezet tagjai és diplomáciai képviselő is.

Nyitókép: Beta