Mára egyértelművé vált, hogy a készülő nyugdíjtörvény legfőbb törekvése, hogy kitolja a nyugdíjba vonulás határait – történik mindez nyilván nemzetközi nyomásra, annak ellenére, hogy jobban belegondolhatnának a szakemberek abba, hogy Szerbiában mekkora is az átlagéletkor. Nálunk nem olyan körülmények között éltek és dolgoztak a nyugdíjasok, mint amilyenek a nyugati országokra jellemzőek, mégis európai mintára kívánnak rendet teremteni és szigorításokat bevezetni a nyugdíjaztatás terén.
Ilyen az időnap előtti tömeges nyugdíjba vonulás megakadályozása, a korkedvezményes nyugdíjat élvezők körének szűkítése, és az egyéb szigorító feltételek sokasága.
Mindez érzékenyen érinti azokat, akik a következő években vonulnak nyugdíjba, viszont a már nyugdíjban lévőket legjobban az bosszantja, hogy elvetették a nyugdíjtörvény módosítására tett javaslatukat, hogy az átlagnyugdíj ne lehessen kevesebb az átlagfizetés 60 százalékánál. Ez bizony nemigen tetszik a nyugdíjasoknak, mint ahogy az sem, hogy a jövőben nem a fizetések alakulásával, hanem az árak várható statisztikai növekedésével, esetleg az évi bruttó társadalmi össztermék négy százalék feletti növekedésével fogják összehangolni a nyugdíjakat.
Nem marad más hátra, mint hogy a 1,6 millió nyugdíjas szomorkodjon és várja a jobb napokat. Sajnos remény nemigen van, mert válságban a nyugdíjalap. A foglalkoztatottak által befizetésre kerülő biztosítási járulék legfeljebb a nyugdíjak kifizetésére szánt pénz felére elegendő, a másik felét az állami költségvetésből fedezik. Azt mondják, hogy erre több magyarázat is van. A nyugdíjalapban leginkább azt kifogásolják, hogy egyre csökken a foglalkoztatottak száma, s emiatt mind kevesebb a befizetés. Mára majdnem kiegyenlítődött a foglalkoztatottak és a nyugdíjasok aránya, viszont 20 évvel ezelőtt egy nyugdíjasra 3,6 foglalkoztatott jutott.
A kétségbeejtő mostani arányt csak tetőzi, hogy sok vállalat olyan kivételezett helyzetben van, hogy még a nyugdíjbiztosítási járulékot sem köteles fizetni. Ne higgyük, hogy ez rendhagyó eset. Az állam hozzájárulásával elég gyakran előfordul, hogy a felhalmozódott adósságot a cégek egy későbbi időpontban törlesztik, vagy az sem rendhagyó, hogy leírják a tartozásokat. Ha ez így folytatódik, az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer összeroppan a nyugdíjalap. Erre korábban már majdnem volt példa, amikor a háborúzás miatt kifosztották a nyugdíjalapot, csoda hogy még ilyen mértékben is, ahogy ma van, fenn tudott maradni.
Egyszer és mindenkorra tudatosítani kellene a nyugdíjreform és az azzal kapcsolatos törvénykezés irányítóival, hogy a nyugdíj nem adomány vagy ajándék, hanem szerzett jog, amit tisztességes feltételek mellett kellene rendezni. Viszont a nyugdíjalappal történt, ami történt az elmúlt 20 év során, ez visszafordíthatatlan, csupán levonhatjuk a következtetést, hogy a nyugdíjasok is a rendszerváltás áldozatai lettek. Talán nagyobb szociális érzékenységgel és szakavatottabb hozzáállással lehetne megoldást találni.
