Hangszer, amely immár feledésbe merült. A fiataloknak halvány fogalmuk, képzeletük sincs róla. Annál inkább a korban levőknek, a hatvanon túliaknak. Gyermekkorukban nem volt elemista, középiskolás, kifutó- és inasgyerek, akinek nem volt egy, sőt két szájharmonikája. A vásárokon, utcai árusoknál, kucsébereknél, a komolyabb kivitelezésűeket a hangszerüzletekben lehetett beszerezni.
Használata? Szájhoz emelve, belefújva, félkézzel tartva, a másik kéz behajlított markával belesegítve a hangváltozatokba szólaltatták meg. Divatos slágereket, ismertebb népdalokat, operettrészleteket csaltak ki belőle.
A második világháborút követő rendszerváltás eltüntette a szájharmonikákat. Az utcai árusok eltűntek, az ország lenti vidékeiről idetódultak nem ismerték, így nem gyártották, egészségvédelmi okokra hivatkozva elfelejtették.
Manapság a tévében tűnnek fel, a zenész nyakára erősítve, más hangszer, főleg gitár kíséretében. Csodálni való, hogy a hagyományápolók nem érdeklődnek iránta, s így nem találhatók meg múzeumokban, magángyűjteményekben sem. Pedig megérdemelné, hozzájárulhatna a zenekultúra fejlesztéséhez.
