A leukémia orvostana rendkívül összetett, elég említeni, hogy a mai orvostudomány jóval száz felett jegyzi a leukémiás megbetegedések alfajait.
A betegség alapjainak megértését elősegíti, ha megismerjük vérünk sejtes összetevőit. A vörösvérsejtek (eritrociták) specializálódtak az oxigén eljuttatására testünk minden zugába, a vérlemezkék (trombociták) létfontosságúak a normál véralvadáshoz, a fehérvérsejtek (leukociták) pedig az immunrendszer fő képviselői, s feladatuk bármely áron – a kamikaze módot is beleértve – megvédeni testünket a fertőző betegségektől, és semlegesíteni minden idegen anyagot, amely valamilyen úton szervezetünkbe jut.
Mivel a vérsejtjeinknek sincs osztódási képessége, rövid életűek, tehát pótlásukról egy speciális vérképző szervnek kell gondoskodnia. Ez a szerv a felnőtteknél az üreges csontjainkban lévő csontvelőben van, ahol a gének utasítása alapján egyetlen őssejt alakból képződik a kellő mennyiségű vörös-, és fehérvérsejt, illetve a vérlemezkék, a trombociták. Annak a ténynek, hogy mindhárom vérképző sejt egyetlen őssejt típusból képződik és képződhet, óriási jelentősége van a csontvelő-átültetésben, hiszen az átültetett szövet, amennyiben a szervezetünk sajátjának ismeri fel, magában hordozza mindazokat a genetikai tulajdonságokat, amelyek a teljesen felújított vérképző rendszer létrehozásához szükségesek.
Ha az őssejt szaporodása folyamán a fehérvérsejtek kifejlődését, beérését károsodás éri, leukémiás megbetegedésről beszélünk. Nagyon képletes egyszerűséggel kifejtve azt mondhatjuk, hogy a fehérvérsejt beérésének gátlása folyamán, aminek oka a csontvelő rosszindulatú daganatában rejlik, szervezetünk „parancsot kap” az őssejtek felgyorsuló osztódására, a fehérvérsejt burjánzó előállítására, hiszen az immunrendszer jelzéseket küld ebben az irányban. De bár tíz- vagy ezerszeresét is termeli a csontvelő a fehérsejteknek, azok éretlenek maradnak, nem tudják ellátni alapfeladatukat. Sőt, újabb károsodás is éri a szervezetünket, az éretlen fehérvérsejt állandó termelése a vörösvérsejt és a vérlemezkék kárára történik. Ez utóbbiak hiányának szubjektív észlelése fordítja lényegében a figyelmet az alapbetegségre.
A leukémiák egyes fajtáit aszerint osztályozzuk, hogy melyik sejttípus kóros elszaporodásáról van szó. Ennek alapján beszélünk mieloid (csontvelői sejtekből kiinduló) vagy limfoid (nyiroksejtekből kiinduló) fehérvérűségről. Lefolyásuk alapján is osztályozzuk: ismerünk akut (heveny, gyors lefolyású) és krónikus (lassú lefolyású) leukémiát. Ez utóbbi felosztás voltaképpen azt jelzi, hogy melyik stádiumban áll le a sejtbeérés; a heveny leukémia az éretlenebb típusú sejtek gyors felhalmozódását jelöli. A krónikus leukémiák sejtjei érettebbek, jórészt ellátják feladatukat, szaporodásuk is lassúbb, s a betegek akár terápia nélkül évekig, évtizedekig élhetnek.
Tünetek: mivel, mint említettem, a gyorsan szaporodó abnormális sejtek kiszorítják a vörösvérsejteket a megújulás folyamatából, a vérszegénység tünetei dominálnak: sápadtság, légzéshiány, fáradékonyság. A vérzések, a véraláfutások a vérlemezkék elégtelen termelésének a következményei. Hasi fájdalmak és nyirokcsomó-megnagyobbodás is jelentkezhet, a kórós sejtek felhalmozódásai következményeként. A hirtelen fogyás a rosszindulatú betegségek ismert korai jele. Az elmondottak nem specifikusak a leukémiára, a konkrét diagnózist a vér- és a csontvelővizsgálat dönti el.
