– Te is felejtesz? – kérdezgetjük egymástól. Kortársaim 90%-ának válasza egyértelmű igen. De a kérdések kérdése az marad, meddig lehet és szabad – szépen mondva – felejteni, nyersebben kimondva: butulni. Hol húzódik az a nagyságrend, amikor még rálegyinthetünk, megmosolyoghatjuk, anélkül, hogy akaratlanul beeveznénk a betegség mély vizébe. Erre a kérdésre keresem a választ nyugdíjas társaimnak, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a kóros memóriavesztés, latin megnevezéssel az időskori dementia különböző típusaiban szenvedő emberek helyzete, ellátása, sőt kezelése társadalmunkban teljesen megoldatlan probléma. A megalázó kiszolgáltatottság helyett jelenleg egyetlen jó megoldás kínálkozik: idejében észrevenni, és azonnal kezeltetni. Az első jelekre felfigyelők, más tucatnyi betegséghez hasonlóan, könnyen a gyógyulás partjára evezhetnek.
Rosszabb esetben – tovább használva a metafórát – a gyógyulás partjával párhuzamosan úszhatnak, nem merülve el az elbutulás mély vizében.
Manapság nagy erővel folynak a kutatások az elbutulás, ezen belül az Alzheimer-kór korai megfékezésére, egyrészt gyakorisága miatt (65 éven felül kb. 10%), másrészt társadalmi és gazdasági érdekekből. A betegség ugyan még nem szüntethető meg, de az időben elkezdett kezelés esetében komoly esélyt nyújt az önálló, emberhez méltó életvitelre.
Kisebb memóriazavarokat szinte mindenki tapasztal magán, de ez még nem betegség. Az orvostudomány ismeri és számol az úgynevezett „korfüggő”szellemi hanyatlással, amit így összegezhetnénk: az ötödik évtized elmúltával jelentkezik némi szellemi visszafejlődés minden embernél, ami főképp feledékenységben nyilvánul meg, s nem a mesterségbeli teljesítményben. Ez utóbbit ugyanis ellensúlyozza a nagy tapasztalat, a bölcsesség és a fiatal korban szerzett műveltség. Vonatkozik ez főleg az események idejére, futó, vagy rég látott ismerősök vezeték- és keresztnevére, név- és születésnapok, házassági évfordulók elfeledésére, használati tárgyak (kulcs, óra, mobiltelefon, szemüveg) naponta ismétlődő keresésére. A „korfüggő feledékenység” azonban nem romlik drámai sebességgel az életkor haladtával, az ember nem veszti el kapcsolatát a külvilággal. Kis odafigyeléssel, a napi feladatok feljegyzésével teljesen kiküszöbölhető. A betegség első megnyilvánulását a korfüggő feledékenységnek a gyors romlása, kiszélesedése jelzi.
Ne foglalkozzunk annak fejtegetésével, hogy mi okozza magát a betegséget, ma még az orvosi talányok tárházában rejtőzik a kiváltó ok, inkább a korai jeleket sorolom részletesebben, amelyekkel idejében kiszűrhetjük az Alzheimer-betegség kezdetét.
Íme néhány jellemzően korai tünet, amire fel kell figyelni: a beteg nem tud megismételni három perc elteltével egy új telefonszámot (rövid távú emlékezetzavar). Nem, vagy csak akadozva emlékszik olyan személyes dolgokra, mint a születési helye és ideje. Kezdeményezőkészsége folyamatosan romlik, hangulata kiszámíthatatlan, személyes higiéniáját illetően meglepően hanyaggá válik. Korai tünetnek számít az is, ha a beteg nem tud kétfelé figyelni, „leblokkol” olyan hétköznapi egyszerű feladatnál, amit azelőtt rutinszerűen végzett: edények mosogatása, ebéd elkészítése, öltözködés. Hirtelen szegényedik a szókincse, sűrűn ismétel egyes frázisokat. Ma már a korszerű vizsgálatok kellőképpen gondos igénybevételével a betegség 90%-os pontossággal felismerhető. Nagy szerepük van ebben az agyi képalkotó vizsgálatoknak (CT, MRI), amelyek kizárják az olyan hasonló tüneteket produkáló kórképeket, mint az agyi érelmeszesedés, agytumor, alkohol okozta agyi sejthalál, depresszió stb. Ma is perdöntőnek számít néhány nagyon egyszerű ideggyógyászati teszt, amelyek közül a következő írásomban bemutatok egyet. Akár odahaza is ellenőrizhetjük agyunk működését.
(folytatjuk)
