Madárlátta kenyérről már hallott a tisztelt olvasó, de béka látta földieperről aligha. Pontosabban „béka pisilte” epernek nevezte édesanyám a meg nem mosott (mosatlan) földiepret.
Gyermekkoromban eperérés idején gyakran kijártam a veteményes kertbe ahol apám jóvoltából, a főzelékfélék között mindig volt egy-két sor földieper is. Az eperbokrok levelei között érett gyümölcsöt kerestem, melyet ott azon nyomban el is fogyasztottam. Matató ujjaim elől jól megtermett békák szökkentek tova. Sovány, étvágytalan gyerek voltam. Szüleim örültek, ha valamit hajlandó voltam megenni. Persze hogy nem róttak meg amiért megdézsmáltam a termést. Csak arra kért anyám, hogy mielőtt megeszem, mossam meg az epret, merthogy azt lepisilik a békák. Attól nőnek nagyra az eprek, pirosra, édesre, eper zamatúra.
Máig sem tudom, igazat mondott-e? Tény az, hogy azok az egykori béka látta eprek jóízűek voltak. A ma termesztettek nagyok ugyan, szemre szépek és kívánatosak is, de mintha viaszból lennének. És az ízük is olyan. Valami hiányzik belőlük. Beleharapsz, harsog a fogaid között, mintha káposztatorzsába haraptál volna. Más az állaga, íztelen és nem édes. Melegágyban nevelt gyümölcs. Békát sohasem „láttak”. Lehetséges, hogy igaza volt édesanyámnak?!
