Ha január 1-jétől hatályba lép a nyugdíjbiztosításról szóló törvény legújabb módosított változata, sokan csak akkor fogják érezni a jogszabály hatását a mindennapi életükre.
Az illetékes szakemberek már hónapok óta erről a kérdésről tárgyalnak. Azt az áthidaló megoldást próbálják megtalálni, amely a nyugdíjasok hadának és a nyugdíjba készülők tömegének is megfelelne, az állam is képes lenne ezeket az igényeket kielégíteni, és a Nemzetközi Valutaalap nálunk tárgyaló képviselője is elfogadhatónak találná. Az említett nemzetközi szervezet képviselői legközelebb májusban látogatnak el hozzánk.
Állítólag ez a látogatás a tárgyalás-sorozat utolsó köre lesz, s elvárják, hogy akkorra összehangolják az állami álláspontot a nyugdíjasok és a szakszervezet kérelmeivel, hogy egy fenntartható, hatékony és pénzelhető nyugdíjaztatási rendszer születhessen. A Nemzetközi Valutaalappal folytatott utolsó egyeztetést követően nem marad más hátra, minthogy kellő formába öntsék mindazt, amit elterveztek, és az év végéig a köztársasági parlament elé vigyék, hogy ott a képviselők elfogadják.
Nyugdíjasainkat az érinti legjobban, hogy mekkora összeg lesz majd a havi járandóság nagysága. Az eddigi egyeztetések során a munkaügyi minisztérium háromféle nyugdíj-összehangoló változattal állt elő, de még mindig nem született döntés, hogy melyikre essen a választás.
Egyik elképzelés szerint a nyugdíjakat a létfenntartási alapköltségekkel kell összehangolni, s ehhez esetleg hozzá lehetne adni a bruttó társadalmi össztermék növekedésének összegét abban az esetben, ha a GDP évi növekedése eléri a 4 százalékot. Bár ettől egyelőre még távol vagyunk, viszont hosszú távon a gazdasági szakemberek egyre-másra úgy nyilatkoznak, hogy 2013-ig már 4 százalékos lehet a bruttó társadalmi össztermék növekedése, így ezt a lehetőséget is figyelembe kell venni. Ha erre a módozatra esne a választás, akkor egyértelmű, hogy a munkaügyi minisztérium eláll attól a javaslatától, hogy 2011 folyamán, egészen 2012 szeptemberéig, a nyugdíjakat a keresetek alakulásával hangolják össze.
A harmadik változat szerint a nyugdíjak a közszférában dolgozók keresetének alakulásával tartanák a lépést. Magyarán, ahogyan növekedne az adminisztrációban dolgozók és más, a közszférához tartozó foglalkoztatottak keresete, úgy növekedne a nyugdíj is. Úgy tűnik, ez a nézet csak egyfajta mézesmadzag volt, mert mostanában nem emlegetik, így majdnem biztosra vehető, hogy ez kiesik a lehetőségek közül. Marad a másik kettő, de arra sem lehet mérget venni, hogy ezek közül kerül ki a végleges megoldás.
A szakszervezetnek mindinkább az a nézete, hogy a törvénybe egyfajta védelmi intézkedést kell beépíteni, amellyel egyértelműen megakadályoznák a nyugdíjak teljes elértéktelenedését. Ennek szellemében hangzott el az a javaslat, hogy jó lenne elérni, hogy az átlagnyugdíj ne legyen kevesebb a Szerbiában megvalósított átlagfizetés 60 százalékánál. A szakszervezet részéről ez lenne a kulcsmegoldás, és szerintük azt is törvénybe kellene iktatni, hogy mekkora legyen a legalacsonyabb nyugdíj összege. Erre is van megoldásuk. A minimális nyugdíjnak nem lenne szabad kevesebbnek lennie a Szerbiában megvalósított átlagfizetés 25 százalékánál. A szakszervezet határozottan állást foglal e felvetés mellett. Igaz, hogy még nem született meg a végső döntés, egyelőre az illetékes munkaügyi minisztériummal tárgyalnak, és a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek májusra tervezett látogatása előtt a tárgyalásokat szeretnék sikerrel befejezni.
Volt egy olyan elképzelés is, mely szerint a nyugdíjat össze kell hangolni a keresetek alakulásával, az úgynevezett svájci módszert alkalmazva, mely szerint a nyugdíj nagyságát 50 százalékban a megvalósított keresetekkel, 50 százalékban pedig a létfenntartási költségek növekedésével hangolnák össze. Ezt is jónak és elfogadhatónak tartják, csak az a kifogásuk, hogy ebben még nem rejlik az a megoldás, hogy az átlagnyugdíj ne lehessen kevesebb az átlagfizetés 60 százalékánál. Viszont kellő odafigyeléssel ezt is nyugodtan a most készülő törvénybe lehetne foglalni.
