2026. július 1., szerda

Ötödikes lettem

ÚJSÁGÍRÓSZEMMEL

A nyár nagyon gyorsan elmúlott, aminek nem nagyon örültem. Nincs mit tenni, más dolgoknak is kell örülni. Sajnáltam, hogy vége lett a szünidőnek, de azért örültem is, mert végre elkezdődött az iskola. Untam már az otthonlevést és a semmittevést, a vége felé nem volt nagyon érdekes.

Nem vagyok nagyon koránkelő, de rögtön az első nap hatkor kellett felkelnem, mert fél nyolckor kezdődik az iskola. Az iskolában először a némettanárnővel találkoztam, nagyon kedvesnek tűnt. Másodiknak a matektanárral beszélgettünk, eléggé halk volt, ezért eldöntöttem, hogy a második padban fogok ülni. Harmadik órán a magyartanárnő elmondta, miről fogunk tanulni, eléggé szigorúnak tűnt, de nagyon jó tanárnak, aki jól tudja a magyar nyelv minden titkát, ezért biztos hogy sokat fogok tanulni tőle. A biológiatanár nagyon vicces, ezért a biológiát elneveztem röhögés órának. A földrajztanárnő sok érdekes dolgot mesél az űrről és a tejútrendszerről, amit nagy nehezen sikerült kiejtenem. Utoljára a zenetanárnővel találkoztunk, nagyon megijedtem tőle.

Később a többi tanárral is megismerkedtünk. Szerintem minden óra a saját módján érdekes. A zene kivétel, attól örökké rettegni fogok. Azért, alig várom a holnapot.

KRESOJA Aleksandra, 5/1, Petőfi brigád iskola, Kúla

VÉLEMÉNYEZTÜK

A fogalmazást Nagy Magdolna újságíró véleményezte.

Kedves Aleksandra!

Társaidhoz hasonlóan büszkeséggel tölthet el, hogy ötödikes lettél. Tévednék? A soraid erről árulkodnak, legalábbis számomra, még akkor is, ha kissé szűkszavúnak bizonyultál.

A szűkszavúságot el is túloztad, olyannyira, hogy a szövegből kifelejtettél egy lényeges mozzanatot, azt, ami a címben szerepel: ötödikes lettél. Így, aki nem olvassa el a címet, azt hiheti, hogy egy új osztály kezdődött meg számodra. A fogalmazásból nem maradhat ki egy ennyire fontos tényező – még ha a címben olvasható is –, annál inkább, mert erre épül a szöveg.

Ezenkívül azt hiszem elég nagy fordulópont az ötödik osztály az általános iskolások életében. Talán te is így érzed, ezért vetted sorra fogalmazásodban a tanárokat. Ugyanakkor nem sokat tudtunk meg az iskolátokról, a társakról, a szaktantermekről, a hangulatról, ami az alsó osztályból érkező újdonsült felsősöket várta. Pedig erre is kíváncsiak lettünk volna. Ez persze nem hiba, de mindenképp kínálkozó lehetőség volt, ha már az ötödik osztály volt a téma.

Magyar ember Magyar Szót érdemel