Csöngetnek, vége az órának, uzsonnaidő, harapj az almába!
Egy harapás, s elvisz a mesékbe, körülöttem hét törpe, én vagyok a Hófehérke.
Hamar jön az öreg boszorka, s kínálja a mérgét almában. Beleharapok én, miért is ne, ha jön a herceg segítségbe.
Nem emlékszem tovább másra, csak a herceg gyengéd csókjára. Felültem volna a pajkos, fehér lóra, ha barátnőm nem szól: leestél a padlóra!
Ennél nagyobb szégyen nem is kellett, de így töltöttem én az uzsonnaidőmet.
