2026. július 1., szerda

Az osztályom

Szegény osztályom. Első osztály óta mennyi szevedést élt át, de azért örömben is nemegyszer része volt. Én még csak öt éve ismerem, pedig az iskola hamarosan kétszáz éves lesz.

Első nap, mikor betoppantam a tantermünkbe, kicsit meglepődtem. Nem így képzeltem el, mert kicsi padokat és székeket vártam. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan és mivel volt akkor kidíszítve. Lelkesen mutogattuk a tanító néninek a felszerelésünket, miközben valaki az ablakból és valaki a székekről pakolgatta ki-be a dolgokat a táskájába.

Azóta volt az osztályban csótány, pók, darázs és ne is soroljam tovább. Agyonnyomtuk őket vagy kihessegettük. A baj az, hogy a bogarak nyoma megmaradt az osztály falán, esetleg padlóján. Miután hazamentünk, az iskolaszolgák feltakarítottak, hogy újra tiszta helyiségbe érkezzünk másnap, és persze, hogy végezzék a dolgukat. Azért az osztály szépítésében mi si segítettünk. Télen és karácsonykor a tanító néni kinyomtatott nekünk hóembereket, angyalkákat, csillagokat meg néhány dolgot, hogy kifessünk és kivágjuk. A kész munkákat közösen kiragasztottuk az ablakokra, falakra. Egyik évben a hóembereket szó szerin körülraktuk az osztályban, mintha átölelnének bennünket.

Sajnos az idén már nem annyira tartják be egyes osztálytársaim azt, hogy ne szemeteljünk. Elég gyakran piszkosan hagyjuk az osztályt. Egyik nap az osztálytársam tintával lecsapott néhány lányt meg a padlót. Azon az órán súroltuk az osztályt.

Amikor szünidőre megyünk, nem gondolunk cserbenhagyott a tantermünkre, bevallom még én sem. Ilyenkor az iskolaszolgák leveszik azt a sok rajzot, díszt a falakról és az ablakokról. Mikor visszajövünk, szomorúan nézek az osztályra, hogy hogyan tehettek vele ilyet: megfosztották szépségétől.

Az osztályunk berendezéséhez tartozik még a tábla, szekrények, padok, székek, beszámolók, melyeket mi készítettünk. Vannak még rajzok meg növények, melyeket mi és az újdonsült elsősök hoztunk. Az osztály lelke mi vagyunk, ami nélkül csak egy üres barátságtalan, elhagyatott osztály lenne. Ezért szomorkodna is, mert a tanulók nem nevetgélnek, tanulnak és mozgolódnak benne.

Magyar ember Magyar Szót érdemel