2026. május 1., péntek

Maserati terepjáró

A patinás olasz gyár is beszáll az úgynevezett városi terepjáró, vagy más néven szabadidő-autó szegmensbe, amelyben a legfőbb riválisa a Porsche Cayenne lesz. A Maserati már 2003-ban próbálkozott egy tanulmányautóval, de csak a prototípusig jutott, sorozatgyártás nem lett belőle. Most határozottabbak a cégvezetők, és már be is mutatták a Kubang modellt. A fő tervező, Lorenzo Ramaciotti által megrajzolt karosszéria nem hagy kétséget afelől, hogy igazi Maseratiról van szó. A márkára jellemző sportos hűtőmaszkról azonnal azonosítható, hogy Maserati áll előttünk.

Az autó alapjául egyébként a Grand Cherokee Jeep szolgált, ugyanis a Fiat és a Chrylser partnerségének eredménye a Kubang, a Fiat pedig a Maserati többségi tulajdonosa. A motor, a futómű, a fékek már Maserati-temékek. A járgányt 300 lóerős V8-as benzin-, illetve dízelmotorral látták el. Még nem harangozták be, hogy pontosan mikor kerül a márkakereskedésekbe a Kubang, de a korábbi hírek szerint legkésőbb 2013-ban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel