A múlt heti Formula1-es futamon a szakadó eső miatt a nézők huzamosabb ideig csodálhatták a biztonsági autó körözését a montreali pályán. A safety car pedig nem más, mint egy Mercedes SLS AMG.
A stuttgarti gyár nemrég bemutatta az SLS kabrióváltozatának első hivatalos fotóit is. A német gyártó rajongói már nagyon várják a premier napját, a dúsgazdagok pedig azt, hogy haza is hajthassák a nyitott roadstert.
Az autó jellegében semmit nem változott, csak a lenyíló tető jelenti az újdonságot. Menet közben akár 50 km/h-s sebesség mellett is lenyithatjuk a vásznat, mely alig 11 másodperc alatt tűnik el a csomagtérben. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a lehajtott tető mindössze 3 liternyi helyet emészt fel a csomagtérből. Habár aki ilyen autót vesz, minden bizonnyal nem a hétvégi bevásárlásra használja majd.
A karosszériát számos helyen megerősítették, méghozzá úgy, hogy az autó súlya alig gyarapodott. Az erőforrás is maradt a kemény tetős változatból, egy 6,3 literes V8-as 571 lóerős motor repíti a roadstert 320 km/h-ig (itt mond stopot az elektronika). Nekünk pedig az ára mond stopot már az elején. De gyönyörködni azért lehet a képekben.



