2026. május 1., péntek

Csökkent az adó

Jól jártak a nagyobb köbtartalmú motorok tulajdonosai

Talán végleg magunk mögött tudhatjuk a hideg, havas telet, és lassan előtolhatjuk a garázsból a kétkerekű kedvenceket. Kedvező hírrel lepte meg az állam a tulajdonosokat, ugyanis csökkentette a nagy köbcentis motorkerékpárokra kirótt adót. Mint ismeretes, tavaly több alkalommal is tüntettek szervezetten a motorosok, általában Belgrádban a kormányépület előtt, a magas adó miatt. Főként a nagy köbtartalmú motorokra róttak ki hatalmas befizetendő összeget. Tavaly sokan nem is jegyeztették be járgányukat, az ezer köbcentis nagymotorok bejegyzése akkor – adóval és egyéb költségekkel együtt – elérte a 35-40 ezer dinárt (sőt, egyes újabb modellek ennél többe kerültek). Az állam (ezúttal) megkegyelmezett és zöld fényt adott az adócsökkentésre. A törvényrendelet január elsején lépett életbe.

A legnagyobb mértékben az 1100 köbcenti feletti kategóriában csökkentették az adót, a korábbi 31 ezer dinárról 10 ezerre. A 750–1000 köbcentis gépeknél az adó 12 ezerről 7 ezerre csökkent, a kisebb hengerűrtartalmú gépeknél viszont némileg, néhány száz dinárral növelték az adót.

Mint ismeretes, ezentúl az 50, pontosabban 49 köbcentis (segédmotoros) járgányokat is évente kell bejegyeztetni, műszaki vizsgára vinni, adót és kötelező biztosítást fizetni, továbbá új rendszámtáblát és forgalmi engedélyt is kiváltani. A kismotorokat a 125 köbcentiig terjedő kategóriába sorolták, így a befizetendő adó 1120 dinár. Az elektromos meghajtású járgányok tulajdonosai jártak a legjobban, ugyanis ezekre a közlekedési eszközökre törölték az adót.

Magyar ember Magyar Szót érdemel