A gazdasági világválság ellenére az olasz Ferrari gyár rekordévet zárt. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a válság nem érinti a gazdagokat, akinek eddig is futotta méregdrága sportjárgányra, annak holmi gazdasági válság nem ronthatja el a terveit.
A maranellói gyár 2011-es bevétele első alkalommal a története során meghaladta a kétmilliárd eurót, egészen pontosan 2,25 milliárd eurót mutatott a zárszámadás. Új rekordként könyvelhető el az is, hogy márkakereskedői hálózatuk 7195 autót értékesített a múlt évben.
A Ferrari szinte az összes piacon növelni tudta eladásait. Amerikában 1958 darab Ferrari kelt el, azaz nyolc százalékkal emelkedett 2010-hez képest, és ugyanígy figyelemre méltó az a meredek növekedés, amelyet a Közel-Keleten értek el. Ebben a régióban 450 autójukat vették meg tavaly, ez pedig 22 százalékos javulást jelentett. Kínában 777, Nagy-Britanniában 574, a német piacon pedig 705 Ferrarira volt kereslet. Szerbiában úgy tűnik, nem közkedveltek a minimum százezer eurós Ferrarik, hiszen egyetlenegy új járgány sem talált gazdára.



