Sajnos, nem sok jó hír várja az új esztendőben a sofőröket és a leendő vezetőket. A kiadások listája folyamatosan bővül. Mint ismeretes, az idén már új, európai szabványoknak megfelelő rendszámtáblát kell az autóra szerelni, a vezetői engedély és a forgalmi engedély is új arculatot kap, persze nem ingyen. A kötelező felszerelés is egy vagyonba kerül, még ha az új elsősegélycsomagot nem is kell azonnal megvásárolni. A legújabb csapás viszont nem a sofőröket, hanem azokat a fiatalokat érinti (pontosabban szüleiket), akik az idén teszik meg az első lépéseket, vagyis köröket a két-, illetve négykerekű járművekkel. Drágul az oktatás és az autóvizsga is, a vezetői engedély tehát a drágább mulatságok közé tartozik majd.
Eddig sem volt olcsó mulatság ez. Jelenleg is mintegy 30-35 ezer dinárt kell legombolni az autóiskolában a B kategória megszerzéséhez szükséges oktatásért. Most viszont tovább emelik az árat, de (állítólag) az oktatás színvonalát is. A kötelező 40 órás tanuló-vezetés mellé 40 óra elméleti oktatást is beiktatnak a leendő sofőröknek, amely tartalmazza majd az elsősegélynyújtás alapjait is, gyakorlati szinten is. Nem igazán lehet kijátszani az előírásokat, erről a járművekbe szerelt, a repülőgépekből ismert „fekete doboz” gondoskodik. A menetíró doboz adatai alapján ellenőrizhető, hogy a tanuló levezette-e az előírt óraszámot. Az újdonsült autóvezetők egy évig nem autózhatnak egyedül, csak egy tapasztalt sofőr mellett, továbbá este tíz és reggel hat óra között is tilos lesz vezetniük.
A hírek szerint egy óra gyakorlati oktatás (vezetés) 1000 dinárba kerül majd, a tanteremben hallgatott előadás órabére pedig 250 dinár lesz, és íme a kerek 50 000 dináros végösszeg. Erre még rá kell számolni a vizsga költségeit is, és persze a 18. évét betöltő kamasznak egy járgány vásárlását, annak szervizelését, bejegyzését, tankolását...Nem igazán tudom elképzelni, hogy a szerbiai 35 000 dináros átlagfizetésből ezt hogyan lehet fedezni. Az áremelést beterjesztők azzal érvelnek, hogy még így is európai viszonylatban hazánkban a legolcsóbb a vezetői engedély megszerzése, euróban kifejezve. Egy másik kalkuláció viszont más képet vetít, e szerint Szerbiában másfél átlagfizetés szükséges ehhez, Svájcban pedig egyötöd átlagfizetés.
A végére azért két jó hír: csökken a húsz évnél régebbi gépkocsik bejegyzésének költsége és a behozatali autókra kirótt vámköltségek is. Vagy marad a húsz éves Jugo, vagy olcsón hozhatjuk be a lestrapált autó(roncso)kat.



