2026. május 1., péntek

Nem vagy egyedül az utcán

MOTOROS GONDOLATOK

Az olasz rendőröknek nem jelent gondot utolérni a vehemens, eszeveszettül vezető sofőröket

Több száz újvidéki polgár vett részt a múlt héten azon a tiltakozó felvonuláson, amelyen az illetékesektől követelték az erélyesebb fellépést a figyelmetlen, felelőtlen járművezetők ellen. A felvonulás megszervezésének közvetlen oka a három héttel ezelőtt történt tragédia volt, amikor egy motoros a hátsó keréken, 150 km/h sebességgel száguldva a Felszabadulás sugárúton elütött, halálra gázolt egy tizenkét éves kisfiút. A gyermek a helyszínen meghalt.

A sugárúton végigvonuló menet elején a fiú szülei és rokonai haladtak, utánuk pedig a tiltakozás szervezői, a „Nem vagy egyedül az utcán” feliratú transzparenst vitték. Az egybegyűltek felszólítása a figyelmetlen vezetőkhöz szólt, és arra kérték az illetékeseket, hogy több figyelmet szenteljenek a közlekedésbiztonságnak Újvidéken.

…az amerikaiknak sem

Szörnyű volt a három héttel ezelőtt történt tragédia, de ugyanakkor nagy kérdés, hogy az illetékes szervek (rendőrség) mit tudnak tenni a felelőtlen sofőrök ellen. A tiltakozás elsősorban a motorosoknak szólt, a plakáton is egy kétkerekű járgány volt feltüntetve. Meg kell említeni, hogy az eseményen több motoros is összegyűlt, és támogatta az akciót, rámutatva arra, hogy nem mindegyik motorrajongó őrültködik az utakon, nem mindegyik egykerekezik, nem mind ittasan vágtat a belváros utcáin. Balesetet nemcsak motorosok, hanem autók, autóbuszok vagy teherautók sofőrjei is okozhatnak. Nemrég a Merkator áruház előtti autóbusz-megállót lapította palacsintára az egyik városi busz sofőrje. Szerencsére nem sérült meg senki.

…az angolok még kísérleteznek, kisebb-nagyobb sikerrel


A taxisofőrök külön kategóriába tartoznak. Izzadtan, nedves törülközővel a nyakukban rohangálnak a városban, fittyet hányva a közlekedés szabályaira és a többi résztvevőjére. A fent említett tiltakozó felvonuláson vitt Nem vagy egyedül az utcán feliratú transzparenst leginkább a taxisok felé idézném. Ők azok, akik vágtatnak fényes nappal, mint az őrültek. Az idő pénz, a többi sofőr várhat, és már ki is ugrik a mellékutcából. Amióta GPS navigációt használnak és még a város utcaneveit sem kell megtanulniuk, egyre több a suhanc, a huszonéves, a napszemüveges, a lógó cigivel a szájában hajtó, a fülbevalós, a tetovált, vagány gyerek a taxik volánjainál. Bömböl a zene az autóból, sofőrje pedig szinte fekszik az ülésben, akár Schumacher a Formula–1-ben a versenypályán. Nyugaton a taxisták egyenruhában, nyakkendőben teljesítik a szolgálatot, nálunk papucsban, izomtrikóban.

Valahogy úgy érzem, nemcsak a felelőtlen sofőrök ellen kell tiltakozni (azokból sajnos úgyis mindig lesz), hanem azokat is felelősségre kellene vonni, akik minden idiótának engedélyt adnak, sőt még „profi” sofőrnek (taxistának) is engedik őket. Legyünk őszinték, a hajtási jogosítvány és a taxizási engedély megszerzése manapság nem nagy durranás. Talán némi szigorítással a kezdetben ki lehetne szűrni, kik azok, akiknek inkább a kerékpár vagy a görkorcsolya mellett kellene maradniuk. A garázda sofőrök ellen más orvosságot kell alkalmazni, de ezt a rendőrök találják ki, ezért kapják a fizetésüket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel