2026. május 1., péntek

Hathengeres szörnyeteg

Visszatér a Horex
Az új Horex

Ötven év után tér vissza a legendás német márka egy 200 lóerős, hathengeres naked bike formájában. Az új masina a Horex VR6 nevet viseli majd. A tervek szerint a gyártás és az értékesítés jövőre veheti kezdetét.

Nemrégiben egy német mérnökcsoport új német motor megjelenését jelentette be. A névválasztást a közvéleményre bízták. A szavazók új nevet, illetve valamely egykori motorkerékpár márkanevét írhatták be a kérdőívre. A voksolók 56 százaléka szavazott a Horex márka felélesztése mellett, utána következett a Zündapp és a Münch. Új márkanevet kevesen javasoltak, így a gyártó megvásárolta a Horex név felhasználásának jogát, és már indította is a fejlesztést.

A Horex története

A Horex története 1920-ban kezdődött, amikor Fritz Kleemann alapító egy 63 köbcentis, kerek 1 lóerős „Gnom” elnevezésű segédmotort gyártott, amelyet biciklikre szereltek. A 20-as és 30-as években a Horex számos egy-, illetve kéthengeres motorkerékpárt gyártott. A világháborúban szüneteltették a civil járművek előállítását, majd a gyártás 1948-ban indult újra. Dízelmotorok és áramfejlesztők készítése volt ekkor a fő profilja a Horexnek. Ezt követően 1949 decemberében beindult a legendás Regina gyártása, amelyből csak 1950-ben 18 600 darab készült. A Regina későbbi változatainak, és az újabb, Imperator modellek után a motorkerékpárok gyártása 1955-ben megszűnt. 1960-ig még gyártottak robogókat, valamint a Daimler-Benz csoport számára készítettek alkatrészeket, de ezután végleg lakatot tettek a gyárra.

A viharos XX. század nem kímélte a német cégeket sem. A háborúk, az átalakuló piac változó igényei, a pénzügyi nehézségek és számos más tényező hatása miatt a Horex mellett számos vállalat szűnt meg.

Az újjáélesztés

A hírek szerint a Horexet a tetszhalálból egy lelkes német mérnöki csoport támasztja majd fel. A prototípusról kiszivárgott képek alapján elmondható, hogy egy németesen precíz, kifinomult, csupasz (naked) motorról van szó. Nem nehéz kitalálni, hogy a gyártó a népes és egyre népszerűbb naked bike kategóriában szeretne rést szorítani a japán egyeduralom mellett.

A németek a különlegességet, az egyediséget és a technikai tökéletességet helyezik előtérbe. A VR6-os erőforrás, melyet a VW már alkalmazott a négykerekűeknél, de a Horex erőforrása a kétkerekűek világában egyedülálló. Az új Horexet nem csupán a hengerek száma teszi ritkává a motorok között. A hengerek elrendezése szerint a konstrukció a ritkaságszámba menő soros V alakú. A V-motor és a német soros motor (Reihenmotor) szavak rövidítése alapján kapta az erőforrás a VR jelzést, egész pontosan a VR6-ot.

A 200 lóerős szörnyeteg sorozatgyártása valószínűleg csak jövőre kezdődik meg, így várnunk kell még a vásárlással – már akinek lesz felesleges 20 000 eurója –, ugyanis az előrejelzések szerint ez az összeg díszeleg majd az árcédulán.

Magyar ember Magyar Szót érdemel