A nyersanyagok – mint amilyen a kőolaj, földgáz, szén, vasérc, de nem mellékesen a ritkaföldfémek vagy az ivóvíz – nélkülözhetetlenek egy-egy nemzetgazdaság működéséhez, az ipar fejlődéséhez, a mindennapi élethez. A nyersanyagokért folytatott harc egyébként nem újabb kori jelenség, hiszen az emberiség történelmének egyik meghatározó tevékenysége. Mivel a természeti erőforrások végül mindig csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, a különböző államok és gazdasági szereplők gyakran versengenek a megszerzésükért. A módszerek sokrétűek lehetnek. A történelem során számos konfliktus alakult ki a nyersanyagok birtoklása miatt. A gyarmatosítás idején az európai nagyhatalmak fő célja is az volt, hogy hozzáférjenek és olcsón kitermeljék az Afrikában, Ázsiában és Amerikában található értékes nyersanyagokat. A 20. században a kőolaj vált az egyik legfontosabb stratégiai erőforrássá. Miatta több fegyveres konfliktus kitört, például a Közel-Keleten, de más térségekben is. A helyzet csak annyiban más, hogy napjainkban a harc a nyersanyagokért nemcsak katonai eszközökkel zajlik, hanem gazdasági és politikai formában is. A módszerek, taktikák és stratégiák különbözőek. Az országok hosszú távú szerződéseket kötnek, befektetéseket hajtanak végre, vagy politikai befolyást próbálnak szerezni az olyan térségekben, ahol nyersanyagok is fellelhetőek. Ma már nem csupán a kőolaj számít stratégiai fontosságúnak. Egyre nélkülözhetetlenebbek az olyan ritka nyersanyagok is, amelyek a modern technológiákhoz szükségesek, például az okostelefonokhoz vagy az elektromos autókhoz.
Egy nyersanyagokban gazdag kontinens
Dél-Amerika történelme szorosan összefonódni látszik a nagyhatalmak érdekeivel. A 19–20. század folyamán az Amerikai Egyesült Államok egyre nagyobb politikai, gazdasági és katonai befolyást gyakorolt a kontinens országaira. Az USA célja elsősorban saját gazdasági és stratégiai érdekeinek védelme volt. Az ilyen doktrína gyakran beavatkozásokhoz és konfliktusokhoz vezetett. Az Egyesült Államok befolyása már a 19. században megjelent az 1823-ban megalkotott Monroe-doktrína révén, amely kimondta, hogy Amerika kontinensei nem lehetnek európai gyarmatosítás célpontjai. Bár ez elsőre védelmező elvnek tűnt, később az USA saját beavatkozásait is nem ritkán igazolni próbálta vele. A 20. században, különösen a hidegháború idején, az USA aktívan fellépett a kommunizmus terjedése ellen Dél-Amerikában. Az USA számos alkalommal avatkozott be Dél-Amerika belügyeibe. Támogatott vagy segített hatalomra juttatni olyan kormányokat, amelyek az amerikai érdekeket szolgálták. Ilyen volt például Chile esete 1973-ban, amikor az USA közvetve, de hathatósan támogatta Salvador Allende baloldali kormányának megdöntését. Hasonló beavatkozások történtek Argentínában, Brazíliában és más országokban.
Nyersanyagátok
Nem mindig és mindenki számára jár előnyökkel a nyersanyagokban gazdag területek birtoklása. A nyersanyagátok, vagy más néven erőforrásátok egy gazdasági és társadalmi jelenség, amely arra utal, hogy egyes országok – bár jelentős természeti kincsekkel rendelkeznek – mégis szegények, instabilak vagy alulfejlettek maradnak. Első ránézésre ellentmondásosnak tűnik, hogy az olajban, földgázban, gyémántban vagy más nyersanyagokban gazdag államok nem tudják ezeket a javakat a lakosság jólétének növelésére fordítani. A nyersanyagátok egyik fő oka – számos más tényező mellett – a gazdaság egyoldalúvá válása. Az ilyen országok gyakran túlságosan a nyersanyag-kitermelésre építik gazdaságukat, miközben az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások háttérbe szorulnak. Ha a világpiaci árak csökkennek, az egész gazdaság megrendül, ami munkanélküliséghez és bevételkieséshez vezet. További fontos tényező a korrupció, valamint a rossz kormányzás. A nyersanyagokból származó hatalmas bevételek sok esetben nem a lakossághoz jutnak el, hanem végül egy szűk politikai vagy gazdasági elit kezében összpontosulnak. Ez gyengíti a demokratikus intézményeket, növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, végül gyakran politikai instabilitáshoz vezet. A nyersanyagátokhoz sok esetben fegyveres konfliktusok is kapcsolódnak. Egyes térségekben a különböző csoportok a nyersanyaglelőhelyek feletti ellenőrzésért harcolnak. Jó példa erre több afrikai ország, ahol az olaj, a gyémánt vagy más ásványkincsek nem a fejlődést, hanem háborúkat és belső viszályokat hoztak. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a nyersanyagátok nem elkerülhetetlen. Vannak országok, amelyek felelős gazdaságpolitikával, átlátható intézményekkel és hosszú távú tervezéssel képesek voltak természeti kincseiket a társadalom javára fordítani. Pozitív példaként Norvégiát szokták emlegetni. Mindez azt mutatja, hogy nem a nyersanyagok megléte, hanem azok kezelése határozza meg egy ország sorsát. Megfelelő irányítással és tudatos döntésekkel a természeti kincsek átok helyett valódi lehetőséget jelenthetnek egy-egy ország számára.
