2024. április 24., szerda
RÁFORDÍTÁSOK

Kései sirató

Bizonyos szempontból civilizációk felemelkedéséről és bukásáról szólt eddigi történelmünk. Mindeközben nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban a tényt, hogy maga az ember is a természet része. Ősidők óta léteznek ugyanakkor egyéb elméletek is az eredetünkről, szerepünkről, evilági küldetésünkről. A hagyományos értelemben felfogható tudományos megközelítés végett azonban induljunk ki abból a tételből, hogy az ember valóban szerves része a természetnek. A természet pedig ugyanakkor nem egy konstans valami, hanem folyamatos változás. Ennek ellenére, mégis beazonosítható egy hosszú idő alatt kialakult rend, ami valójában egy könyörtelen, de lényegében a fejlődést, az evolúciót szolgáló szerveződési forma. Ezzel szemben az ember természetromboló magatartása is egy ősidők óta egyértelműen tetten érhető és beazonosítható tevékenység. Természetkárosító tevékenységünk az utóbbi két évszázadban felerősödött. Az elmúlt évtizedekben pedig jelentősen fel is gyorsult. Amennyiben azonban elfogadjuk, hogy mi is a természet szerves részei vagyunk, nekünk is annak rendje és törvénye alapján kellene élnünk. A természetben az egyensúly az építésen és a romboláson alapszik. Ezek a folyamatok hosszú távon egyensúlyban vannak. A természet törvényei az evolúciót szolgálják. Ilyen szempontból pedig az egésznek valamiféle magasabb rendű szervezési forma lehetne a végeredménye. A természetes kiválasztódás azonban meglehetősen kegyetlen: elhullnak a gyengék, kihalnak az életképtelenebb fajok, az alkalmazkodásra képesek pedig fennmaradnak és terjednek. 

Haldoklik a kapitalizmus

Az állatvilágban is megfigyelhető jelenség a szimbiózis, illetve, az is, hogy egyes fajok léte hogyan befolyásolja más fajok életfeltételeit. A gazdaság, a gazdálkodás pedig egyidős az emberiséggel. Sokáig azonban – ha csak a barlangrajzokat nem tekintjük kezdetleges formának – nem dokumentálták a gazdasági tevékenységet. Aztán például az egyiptomiak, majd az ókor legnagyobb gondolkodói, elsősorban Platón és Arisztotelész is foglalkoztak gazdasági, gazdálkodási témákkal. A középkorban Hippói Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás említhető meg, akik azonban a gazdasági jelenségek erkölcsi vetületeinek szentelték a nagyobb figyelmet. Elítélték pl. a kamatszedést és a spekulációt. Főként a háztartás, a birtokkezelés gyakorlati teendőit, a tiszteletreméltó és helyes viselkedés szabályait összefoglaló művek születtek abban az időszakban, melyekben többnyire nem tértek ki, nem foglalkoztak a piaci viszonyokkal és a jövedelmezőség kérdéseivel.

Az evolúció legfelsőbb foka

Sokan vitathatatlan tényként kezelik azt, hogy a kapitalizmus olyan korunkra jellemző társadalmi szerveződési forma, ami a szabadsággal és a demokráciával, ha nem is egy az egyben azonosítható, szoros összefüggést mutat vele. A klímaválság, az elszegényedő középosztály, a szociális programok utóbbi időben tapasztalható megcsonkítása azonban az egyéb már korábban is tapasztalt anomáliák mellett felveti ismét a kérdést, hogy vajon hogyan kellene kinéznie a jövő egy igazságosabbnak tekinthető berendezkedésének. Korunk egyfajta megkérdőjelezhetetlen vallássá vált ugyanis az a hosszú távon valószínűleg fenntarthatatlan rendszer, melyben a pénz számít „mindenhatónak”. A tőzsdék, a vagyonkezelő vállalatok és a bankok pedig a szentélyek. A vallás papjai a tőzsdei alkuszok, a bankárok, a brókerek, valamint a csúcsmenedzserek. Földünk minden négyzetcentiméterét, légkörünk minden atomját, vizeinket, valamint az erdőket és a mezőket egyaránt a profitszerzés eszközévé degradálják. A klasszikus kapitalizmus pedig a „történelem végét” jelentheti, mivel a kommunizmus bukása után egy kizárólagos rendszerként van bemutatva, melynek nincs megfelelően hatékony alternatívája. Ugyanakkor olyan gyors változások zajlanak korunkban, melyek a kapitalizmust is megreformálják. A piacot már jó ideje a multinacionális társaságok uralják, a robotizáció, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia pedig gyökeres átalakulást hoz. A technológiai fejlődés jelenlegi szintjét azonban olyan áron értük el, hogy bolygónkat jócskán „lelaktuk”. Bizonyos kritériumok szerint a globális szegénység ugyan csökkent, de félő, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indítottunk el, melyek jövőnkre nézve veszélyt jelentenek. A fosszilis nyersanyagokon alapuló iparosítás a környezet és az éghajlat kárára történt. A multinacionális társaságok pedig nemzetközi dinoszauruszokká váltak, melyek elkezdték átvenni a kormányok bizonyos szerepköreit. Az ember szerepe leminősülni látszik. Fogyasztóra degradálják az egyént, ami az így felfogott evolúció egyik következő lépcsőfokán akár feleslegessé is válhat.
 

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)