Maga a kifejezés újabb kori, és csak az utóbbi időben találkozunk vele szinte naponta. A globalizáció azonban valójában már Amerika felfedezésével megkezdődött. Sőt! Ténylegesen még ennél is jóval korábban, hiszen az őslakosok is valószínűleg Ázsiából mentek át, illetve egyesek szerint már a vikingek is járhattak Amerikában. Ahogyan minden folyamatnak, úgy a globalizációnak is vannak előnyei és hátrányai, nyertesei és vesztesei is, intenzívebb és kevésbé dinamikus időszakai. Az ezredforduló előtt és utána is egy ideig úgy tűnt, szinte csak előnyei vannak. Aztán az utóbbi években a globalizáció előnyei mellett egyre inkább felszínre kerülnek a hátrányai is, megszaporodtak a vele kapcsolatos aggodalmak is. A közgazdászok többsége a második világháború vége és a 2008-as világválság között azt vallotta, hogy a globalizáció és az azt jellemző szabadkereskedelem mindenki számára előnyös. Az általános előnyök között szokták emlegetni az alacsonyabb fogyasztói árakat, a nagyobb választékot vagy a gyorsabb innovációs folyamatokat. Ennek kisebb-nagyobb mértékben, de mindenki a nyertese. Ez azonban csak elméleti síkon, ideális körülmények között lehetne igaz. A kíméletlen verseny miatt vesztessé válnak cégek és akár egész szektorok is. Lehet olyan következménye is, hogy a dolgozók bére csökken, de az is megtörténik, hogy tömegesen elveszítik a munkájukat. Teljes régiók, kisebb-nagyobb közösségek mennek tönkre. Valójában a túl sok és a túl gyors globalizáció, közismertebb nevén a hiperglobalizáció az, ami olyan gyorsan okoz gondokat, hogy nincs is idő megfelelő kezelésükre.
HIPERGLOBALIZÁCIÓ
A globalizáció az egyik leggyakrabban használt definíció szerint a nemzetek felett álló, országhatárokon átnyúló gazdasági, társadalmi, műszaki csere gyors bővülése a kapitalizmus feltételei között. Hétköznapjainkban a leginkább látható elemei a globális termékek, vállalatok. Nem mellékesen ehhez köthető egyfajta ideológia, a globális gondolkodás is. A korábban még mindenki által előnyösnek tartott nemzetközivé válás mellékhatásai azonban kellemetlenek lehetnek, és egyben kételyeket ébreszthetnek, hogy jó úton járunk-e. Több közgazdász és gondolkodó már az évezred elején úgy látta, hogy a jól működő demokratikus intézmények, a nemzeti szuverenitás és a szemünk előtt zajló hiperglobalizáció nem igazán egyeztethető össze egymással. A jelenség egyébként hasonlítható a hipertóniához. A normál életfunkciókhoz szükség van vérnyomásra, de a magas vérnyomás káros. Vajon a hiperglobalizációt is kezelni kell, akárcsak a hipertóniát? Valószínűleg igen. A hiperglobalizáció a globalizációnak a neoliberális elméleten alapuló fajtája. Olyan berendezkedés, amikor minden a globális tőkelogikának rendelődik alá. Követői szerint ugyanis a szabadjára engedett piaci folyamatok előbb-utóbb minden társadalmi problémát megoldanak, a határtalan gazdasági növekedés áldásaiból pedig mindenki részesül majd. Csak egy bizonyos idő távlatából az utánunk következő korok elemzői és filozófusai tudják megítélni igazán a mostani folyamatokat. A jelenkor minősítése, leírása, elbeszélése ugyanakkor mindig szubjektív, így nehéz azt hinni, hogy a jövőben objektívebben látják a múltat. Olyan vélemények is vannak, hogy a neoliberalizmus a közgazdaságtan egyfajta perverz megnyilvánulása. A demokratikus intézmények, a nemzetek és a nemzetállamok viszont mindenképp útjában vannak ennek a perverziónak.
DIKTATÚRA VAGY DEMOKRATIKUS BERENDEZKEDÉS
A hiperglobalizáció alanyai, a multinacionális cégek valójában parancsuralmi rendszerek, miközben megjelenésüket sokan a demokrácia fejlődésével hozzák párhuzamba. A hasonló fejlettségű országok egymás közötti kereskedelméről a hangsúly áthelyeződött a fejlődő országokból származó importra, ahol kifejezetten olcsó volt a munkaerő. A folyamatot felgyorsította a konténeres szállítás rohamos fejlődése. Ezt jelzi, hogy a kilencvenes évek közepe óta megháromszorozódott a fejlődő országok által exportált ipari termékek aránya a világgazdaságban. Országunk esetében is nagyon fontos lenne, hogy pontosan és helyesen megértsük a globális tendenciákat és azoknak megfelelően alakítanánk a fejlesztési stratégiákat. Így lehetne felvázolni elsősorban az exportra, másodsorban a belső fogyasztás növelésére épülő további felzárkózási pályát. A termékek mellett a szolgáltatások globalizációja is zajlik, ezt is figyelembe kell venni.
A 2020-as években a koronavírus-járvány, az energiaválság és az orosz–ukrán háború újabb kihívásokat jelentett. Rövidülni kezdtek az elmúlt 50 évben kiszélesedett ellátási láncok. A tőkepiacokon a bezárkózás irányába fordultak a gazdaságok. A geopolitikában pedig ismét kétpólusúvá kezd válni a világ. A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a modern kori globalizáció Amerika felfedezésétől számítható története korábban sem lehetett egyenletesen zajló folyamatként jellemezni. Válságok, korrekciós szakaszok tarkították. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a globalizáció mindig is ciklikus volt. Ami most történik, az pedig csak egy újabb ciklus a folyamatban. A gazdaságpolitika fókuszába a termelékenységnek és a versenyképesség növelését célzó intézkedéseknek, illetve az azokat előmozdító strukturális reformoknak kell kerülniük.
Nyitókép: Pixabay
Nyitókép: Pixabay
