Szerbiában jelenleg nem termelnek elegendő borjúhúst ahhoz, hogy a Kínával megkötött kereskedelmi egyezmény alapján már a közeljövőben nagyobb mennyiségeket szállíthassunk a távol-keleti országba. Ugyanakkor a mezőgazdasági miniszter azt is mondta, dolgozni kell azon, hogy a termelés bővítésével a jövőben esetleg ki tudjuk használni ezt a szenzációsnak tűnő lehetőséget. Branislav Nedimović szerint már léteznek olyan tervek, melyekkel a kormány a szarvasmarha-tenyésztést, azon belül a hizlalást (is) serkentenék. Fontosnak nevezte, hogy a szerződés aláírásával megteremtődött a lehetőség, hogy megnyíljon előttünk a hatalmas ország piaca. Nedimović szerint akkor van értelme a termelés serkentésének, ha van piac is. Példaként hozta fel, hogy 2005-ben nyílt meg az orosz piac a szerb almatermesztők előtt, és az akkor jegyzett évi 8000 tonnás exportunkat sikerült máig 200 000 tonnára feltornázni.
Jól fest, amikor az újságok címlapján megjelenik, hogy mekkora lehetőségek nyílnak meg előttünk. Már nem annyira derűlátóak azok a szakemberek, akik jobban ismerik a helyzetet. Tudni kell, hogy az EU országaiba például már eddig is sokkal több marhahúst szállíthattunk volna a kvóták alapján. Ez azonban csak azért nem történt meg, mert tudunk eleget termelni. Korábban évi 10 ezer tonnányi, jelenleg 8 700 tonnás kvótánk van, ebből jó, ha ezret teljesíteni tudtunk. A kínai üzletet pedig mindenképpen csak ronthatja a távolság, hiszen ha a szállítási költségek az eladót terhelik, akkor nagyon nehezen tud kifizetődővé válni az üzlet.
A szerbiai szarvasmarha-állomány az utóbbi 25 évben megfeleződött. Jelenleg is éppen egy újabb nagyarányú csökkenésnek lehetünk a szemtanúi. Az okok nemcsak az aszály miatt előállt takarmányhiányban keresendők, hanem abban is, hogy évek óta nincs sok haszon sem a hizlaláson, sem a tejtermelésben. Bő húsz évvel ezelőtt még mintegy 2 millió szarvasmarha volt Szerbiában. Ma jó, ha van 800 ezer.
Az egykori állami birtokokon a nagy szarvasmarha-farmokat felszámolták, és a kistermelők közül is sokan felhagytak a tevékenységgel a piaci ingadozások miatt. Elméletileg azonban nem elképzelhetetlen, hogy a kínaiak a saját cégeiken keresztül egyfajta bérhizlalást szerveznének, és aztán a feldolgozást és szállítást is maguk oldanák meg, – ha már mi alkalmatlanok vagyunk rá. Persze az is tág fogalom, hogy a piac milyen marhahúst és borjúhúst igényel. Az egyre igényesebb és mind több pénzzel rendelkező kínai vásárlók lehet, hogy meg tudnák fizetni az olyan különlegességnek számító dolgokat mint az aberdeen angus, a charolais, vagy a hereford fajtájú marha húsa. A hazai termelők azonban elsősorban szimentáli állománnyal rendelkeznek. A hazai körülmények között alkalmazott tartástechnológia nem is teszi lehetővé, hogy olyan olcsón lehessen marhahúst termelni, mint Brazíliában, Új-Zélandon vagy Ausztráliában, ahol hatalmas csordákat tartanak a legelőkön.
Az állattenyésztési termelési ciklusok viszonylag hosszúak, ezért nem lehet egyik pillanatról a másikra jelentősen megnövelni a termelést. Nem mi fogjuk Kínát marha- és borjúhússal, az egészen biztos. Bizonyos igényeket azonban jó szervezéssel ki tudnánk elegyíteni. A piaci rések megtalálásában komoly esélyek rejlenek. Közben nem árt arra is odafigyelni, mi történik a globális marhahúspiacon. Brazília szarvasmarha-állománya ma meghaladja a 190 millió egyedet. A lakosság száma megegyezik ezzel. Az évi termelés meghaladja a 9 millió tonnát. A brazil termelés 2018-ra utolérheti az USA-t. A brazil marhahús alacsony elállítási ára versenyképes a sertés- és a baromfihúséval, a kiviteli ára pedig konkurens a nagy exportőr országok áraival. Kína évi 6 millió tonnával a harmadik helyen áll a világon. A hatalmas ország azonban mégis importra szorul. Argentína szintén jelentős marhahústermelő ország. Ők a fogyasztásban is az elsők között vannak a világon. Az elmúlt években a magas világpiaci áraktól ösztönözve az argentin kivitel olyan mértékben növekedett, hogy a kormány exportkorlátozásokat vezetett be. Mindemellett külön téma lehetne a szarvasmarha-tenyésztésnek az a vetülete, hogy a világban milyen óriási verseny zajlik a vízkészletért és még külön a gyepterületért, illetve a takarmánytermő területekért a tej-, a marhahús- és a bárányhústermelés területén. A természeti erőforrások korlátozottak, ez a tény pedig gátat szab a tej- és hústermelés egyidejű növekedésének. Mindezek tükrében kellene stratégiailag is eldönteni, hogy milyen irányú fejlesztéseket tervezünk.