2024. május 9., csütörtök

Szeptembertől folytatódik a kamiongyártás Pribojban

Szándéknyilatkozatot írt alá pénteken a priboji FAP teherautógyár és a finn SISU cég. Ennek értelmében az illetékesek augusztusban kötnék meg az együttműködési szerződést, szeptembertől pedig megkezdődne a kamiongyártás Pribojban.

A nyilatkozatot a szerbiai kormány nevében Dušan Vujović gazdasági miniszter, finn részről pedig Timo Korhonen, a SISU igazgatója írta alá.

Az eseményen részt vett Aleksandar Vučić miniszterelnök is, aki úgy értékelte, hogy a nyilatkozat aláírása nemcsak a FAP, hanem egész Szerbia számára fontos, és hozzátette: a finneket ismerve elvárja, hogy növekedjen a gyár alkalmazottainak száma és a termelési kapacitás is.

A kormányfő arról is biztosította a FAP dolgozóit, hogy az állam támogatni fogja a gyárat, amely szeptembertől teherautókat, illetve alkatrészeket gyárt majd az említett, finn SISU cégnek, amely egyik gyártója a legismertebb európai kamiontípusoknak.

– Szebb idők várnak a priboji vállalatra – hangoztatta Vučić, majd rámutatott arra, hogy a FAP tizenkét évig kereste a stratégiai partnert.

Korhonen finn cégigazgató is abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy közös munkával sikerül majd megindítani Pribojban a nyereséges termelést. Megjegyezte, hogy elsődleges célja, hogy augusztusban aláírják az együttműködési szerződést.

Vujović úgy vélte, hogy ez kiváló alkalom a priboji vállalatnak, hogy ismét a kamiongyártás szimbóluma legyen a régióban, valamint arra is, hogy bebizonyítsa, képes helytállni a világpiacon.

Egyébként a hatvan éve létező FAP munkásai tavaly ősszel sztrájkba kezdtek, amelynek Vučić vetett véget azzal az ígérettel, hogy a gyárat nem fogják bezárni, hanem szerkezetátalakításon esik át, hogy legkésőbb 2015-től nyereségessé váljon.

Mint már fentebb említettük, a priboji kamiongyár 12 éve sikertelenül keres magának stratégiai partnert. Korábban, 2010-ben, a FAP a kínai Dong Feng vállalattal folytatott tárgyalásokat, de nem jött létre közöttük megállapodás. Ugyanabban az évben sikeresen magánosították a vállalat fékműveket gyártó üzemét.

2012-ben felmerült, hogy a gyár 86,49 százalékát átveszi egy ukrán–brit konzorcium (a kijevi Finkom Kapital és a londoni Team Constructions Investments), de a felek nem tudtak megegyezni.