Amellett, hogy a becsületes vadásznak ez rendszerint álmatlan éjszakát, lelkiismere-furdalást és komoly agodalmat jelent, becsületbeli kérdés, hogy a sebzett állatott mielőbb megkeresse, és megváltsa kínjaitól.
Az utánakeresés olyan munka, amelyet sikeresen csakis kétféleképpen végezhetünk el. Az első egy jól betanított vérebnek a bevetése, amely nálunk nagyon ritka, lehet hogy nem is létező jószág. A véreb tartásának és használatának nálunk, sajnos, nincs hagyománya még a nagyvadas területeken sem. Igaz, friss vérnyom követésére barmelyik jóorrú vizsla vagy bármelyik kutya is képes, ha megtanítják rá. De tapasztalatból tudom, hogy a vadásztársaságok többsége még ilyennel sem rendelkezik.
A sebzett vad felkutatásának a másik módja a nyomkövetés. Itt mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy a vadászok többsége a vágott szőr, esetleges vér, vagy csontdarabok alapján meg tudja állapítani, hogy hol érte a vadat a lövés. Azonban nagyon kevés „bőrharisnyát” ismerek, aki kellő tudással és főleg türelemmel rendelkezik ahhoz, hogy egy nyomot kidolgozzon.
Ha már megtörtént a baj, és a vad a rálövés után – gyakran látszólag sértetlenül – elugrott, ne rohanjunk azonnal oda, hanem próbáljunk olyan tereptárgyat találni, ami alapján pontossan meg tudjuk határozni, hol állt az állat a rálövés pillanatában. Ha ez megvan, várjunk még legalább egy cigarettányi időt (a dohányzás egyetlen előnye!), és csak akkor induljunk a sebzett vad megkeresésére.
A keresést kezdjük azzal, hogy megjelöljük a rálövés helyét, és vad elugrásának irányát. Próbáljunk valami jellegzetest találni a vad nyomán, aminek alapján megkülönböztetjük a többi nyomtól. A sebágyban fekvő vadat felugrasztják, valószínűleg villággá megy, és végérvényesen elveszik. Ezért nem szabad rohanni, és ajánlatos a nyomot megjelölni olyan helyeken, ahol irányt változtatott. Ha ez gyakran fordul elő, tehát ha úgymond cikk-cakkban megy, valószinü, hogy rövidesen rátalálunk. Ha kitartóan, és jó ütemben halad, ajánlatos még egy kicsit várni, időt adni neki, hogy elfeküdjön.
Sok helyen a sebzés után csak két három napra kezdik a keresést, mondván hogy a szag, a szarkák, varjak és a többi szárnyas dögevő úgyis megmutatja a helyet, ahol fekszik. Ilyent egy igazi vadász sohasem tesz!
Az utánakeresést, ha lehet, ne egyedül műveljük. Egyrészt azért, mert több szem többet lát. Másrészt pedig azért, ha már valaki megpiszkolja a vadat, akkor legyen része a munka kellemetlenebb feléből is. De semmi szín alatt ne hagyjuk ebek harmincadjára veszni a vadat, mert azt nem érdemli meg. Ne lehessen senkinek sem egy kézlegyintéssel átsiklania az ügy felett, még ha megannyiszor is vastag a pénztárcája. Egy élőlény szenvedését sem lehet megvásárolni, és nem szabad megvásárolhatóvá tenni.
