A minap Moholon megrendezett horgászversenyről tartott magyarországi beszámolóm egyik hallgatója úgy értelmezte a kuttyogató verseny fogalmát, hogy a versenyzők egy kuttyfával csapkodják a vizet, és a zsűri eldönti, hogy melyik szól a legszebben. Ez valóban így történt.
Csakhogy itt a zsűri valamennyi tagja harcsák alkották, tetőtől „talpig”, rendkívül befolyásolhatóak és döntésüket minden oldalról más-más érdekek próbálják maguk felé hajlítani. Ha úgy tetszik, megvesztegethetőek. A harcsafogó verseny ideje egybeesett a Tisza virágzásával, mikor milliárdnyi kérészlepke többéves készülődést követően egyszerre szál a Tisza fölé. Céljuk, egyrészt párzani, és életet adni a jövő nemzedéknek, másrészt önmagukkal jóllakatni a Tisza környékének minden lakóját, hogy a számszerűen ki sem fejezhető párzás sikeres legyen. És a versenyzsűri, a harcsák, kérészlepkével degeszre tömött hassal pihentek a mélyben. Ez nem a kuttyogatók napja volt.
Kérlek, ne horgássz kérésszel!
