Nyárelő van. Ilyenkor a vadgazdák legfőbb feladata megóvni az állomány idei szaporulatát, amely fokozottan ki van téve a ragadazóknak, legyen szó akár kétlábúakról, akár négylábúakról, akár szárnyasokról. A nyúlfiakat leginkább a rókák, a kicsapott macskák és kutyák pusztítják, míg a szárnyasok közül vidékünkön a legnagyobb veszélyt a varjúfélék jelentik. A zsákmányállat az evolúció folyamán már megtanult a ragadozóktól védekezni, pontosabban megtanult túlélni. Az a faj, amely erre nem volt képes, az kiveszett. Az egyetlen ragadozó, amelyhez egy állatfaj sem tudott alkalmazkodni, az a kétlábú, tehát az ember.
A vadorzók is ragadozóknak számítanak, akiknek számát ugyancsak gyéríteni kellene, de hát ez a rendőrség dolga. Sokkal nagyobb veszélyt jelent a vad számára a természetes élőhelyét mind sűrűbben átszelő úthálózat. Évszázados vonulási útvonalakat szelnek át az országutak, és hiába húznak melléjük úgynevezett vadvédelmi kerítéseket, azok csak részben tudják meggátolni a mind gyakrabban előforduló vadgázolásokat.
A vad és a gépkocsi találkozója senkinek sincs az ínyére, hiszen a szerencsétlen állat vagy elpusztul, vagy örökre nyomorékká válik, míg az autón rendszerint tetemes kár keletkezik. Számos példát tudunk felhozni a vad és az autó nemkívánatos „találkozásának” veszélyeiről, hiszen nem egy esetről hallottunk, amikor emberre és állatra nézve egyaránt végzetes volt az ütközés. Amikor a vad gépkocsi kerekei alá került, az ilyen esetek legnagyobb vesztesei a vadgazdálkodással foglalkozók. Egyrészt azért, mert trófeás vad az áldozat, amelynek elvesztése jelentős bevételtől fosztja meg az egyesületet. Másrészt pedig azért, mert az esetet rendszerint hosszúra nyúló bírosági hercehurca is követi, hiszen a balesetet miatt a gépjármű tulajdonosa kártérítési keresettel él. A bíróság pedig nem a vadászok pártját fogja, hanem a tényállásnak megfelelően ítélkezik, és ha az úton nem volt kellőképpen megjelölve a vadátkelő, hát az autós követelése a jogos. Sajnos a közlekedési jelek kihelyezése nem a vadászok hatáskörébe tartozik, ők ezt csak kérelmezhetik, az illetékesek pedig vagy kihelyezik az ominózus táblát, vagy nem. Ha ki is helyezik, csak ráérősen teszik, és ha közben baleset történik, akkor a tényállás szerint „a tábla nem volt a helyén”.
Márpedig a vad megóvása a vadászok feldata, ezért tenniük kell valamit. Az egyetlen dolog, amit ajánlani lehet, az a vad folyamatos etetése, ezen belül pedig az etetők szabályos elhelyezése. Csakis így lehet az őzeket, a szarvasokat, a disznókat, valamint a többi vadon élő állatot távol tartani a forgalmas utaktól.
