A megszállott pörgetők hosszú időn át kitartóan kutattak olyan gumitáncos után, amely sík terepen és akadók között is egyaránt működőképes. A két feltétel egyesítése lényegében olyan műcsalit igényel, amely nyílt terepeken jól úszik, és tetszés szerint variálható a vezetése, az ágas-bogas helyeken viszont elakadás nélkül közlekedhet. A négy méretben és tizennégy színváltozatban készülő Orka Feniks minkét feltételnek hiánytalanul eleget tesz. Ez nagyban megkönnyíti a műcsali kiválasztását azokon a terepeken, ahol a nagy kiterjedésű szabad vízfelületet iszonyatosan akadós részek tartkítják, hiszen mindkét víztípus meghorgászható csaliváltás nélkül.
Az Orka Feniks valójában az úgynevezett erszényes gumitáncosok közé tartozik. A csalitesten átvezetett horog hegye sikeresen beágyazódik a hátrészen kiképzett, szorosan záródó vájatba. Ez a megoldás akadásmentessé teszi a csalit mind alámerülése, mind felemelkedésekor, de az oldalirányú vezetések, csalicincálások alkalmával sem kandikál ki belőle a horoghegy. Ugyanakkor az erszény mélysége, valamint a csalitest mérsékelt lágysága lehetővé teszi, hogy a ragadozó rávágásakor a horoghegy támadásra készen bújjon elő. Ehhez hozzájárul a csalitest megfelelő magassága is, hiszen a horog öblének van hol megkapaszkodnia és rejtve maradnia mindaddig, mígnem elő kell merészkednie. Még az igen élénk sodrás és a turbulencia sem nyitja meg az erszényt.
Előnynek számít az is, hogy az Orka Feniks nem igényel különös horogtípust, a jól bevált márkás ólomfejűi közül szinte mindegyik jól viselkedik. Fontos megemlíteni, hogy a süllőzés alkalmával használt, fogó segítségével enyhén megnyitott horgokat is jól el lehet rejteni benne. A Fenikset változó körülmények között vallató pörgetők egybevágó észrevétele szerint a süllő támadása alkalmával a bevágást követően a horog enyhén félresiklik, de jól megkapaszkodik. A műcsalit sokkal tovább szájban tartó csuka esetében viszont az akasztás iskolapéldáját mutatja be. Anyaga kifejezetten jónak bizonyult, a ragadozók fogazata által okozott károsulások nem befolyásolják működőképességét, sokkal több harapást visel el, mint a túllágyított anyagból készültek.
A Feniks mozgását leginkább kígyószerűen támolgyónak lehet minősíteni, amit a farokvégi gombaszerű korong kölcsönöz neki. Míg a turbulens közegben vezetett csali erős rezgéseket bocsát ki, addig függőlegesen vezetve leginkább az ebihal mozgását utánozza.
Mivel az erszényben mindig marad némi levegő, a vízfenékre érkező csali – az ólomfej méretétől függetlenül – mindig ferde helyzetet foglal el. E tulajdonsága miatt állásában is ragadozóingerlő, hiszen a jellegzetes farokrész elemelkedig az aljzattól és a sodrás csábítóan muzsikál rajta. Igazán jó tulajdonságai azonban akkor jutnak kifejezésre, amikor olyan helyeken használjuk, amelyeket a pörgetők csalitemetőknek neveznek. Vízbe dőlt fák elmerült koronái között megfelelő súlyozással hibátlanul merül alá ágtól ágig haladva, és nem akad el. A gátak alatti goromba kövezéseken is simán átbukdácsol.
Nem is csoda, hiszen megfelelően szerelve a csali úgy fest, mintha nem is lenne benne horog.
