Ötvenöt!
A Duna-delta harcsaállománya nem olyan híres, mint a Pó folyó harcsái, de a Duna torkolatvidékén is szép számban előfordul ez a nagytestű ragadozó. Nem akarok hamis képet festeni, senki ne számítson arra, hogy ott fogja meg a 100 kiló feletti harcsáit, de kis tapasztalattal és némi szerencsével igen szép példányokba akadhat a horgász. Természetesen a harcsák mellett számtalan más ragadozót is rejt a delta, de ezúttal nem ők lesznek a főszereplők.
Úti cél a Duna-delta
Immáron sokadik alkalommal kelek át Galacon (Galaţi) a komppal, hogy eljussak utam végcéljához, a Szulina-ág (Sulina) partján fekvő Krisán (Crişan) településre. Természetesen nem egyedül utazom, csatlakoztam Szabolcshoz és Sándorhoz, akik már szintén nem az első deltatúrájuknak néznek elébe. A komp lassan halad az óriásira duzzadt vízen. Hiába, hogy mindenütt ki van öntve a nagy folyó, minket nem lehet eltéríteni abbéli szándékunktól, hogy eljussunk a delta közepébe. Tulcseán tesszük vízre a kishajót, és az utazás legvégső fázisa is kezdetét veszi, ami már a Dunán zajlik. Csupán 47 kilométer választ már el bennünket Farkas Levi barátunk horgásztanyájától. A folyó árad, hordalékot sodor magával, ezért óvatosan haladunk lefele egészen addig a pillanatig, míg Sándor meg nem pillantja az utasszállító hajót. - Megküzdünk, öcsi! - hangzik a csatakiáltás. Elsőre nem veszem komolyan a dolgot, de Sándor barátunk nem viccel, és csőgázzal a hajó által gerjesztett hullámoknak tart. Két huppanással és némi felcsapódó vízcseppekkel megússzuk a dolgot. Gondoltam, ezzel vége a mókának... Tévedtem! Egy kisebb luxushajó halad előttünk, és egy mentőhajó közeleg. Barátunk szeme felcsillan, újabb lehetőség a küzdelemre. Erősen markolom a csónak szélét. Hajaj, mi lesz ebből?! Ezt a kalandot is átvészeljük fürdőzés nélkül, mázli, hogy a K Maxxi igen stabil vízi járgány. Szerencsére nem jön több jármű, így Sándorunk is lenyugszik, és békésen telik az utazás. Sikeresen megérkezünk, Levente már a parton vár. A stégről hiányzik a feljáró, a nagy víz miatt egy hosszabbra lesz majd szükség. A parthoz kormányozzuk a csónakot, majd pillanatok alatt kipakolunk, és becipeljük a halomnyi cuccot. Dél van, mire teljesen elhelyezkedünk a rendelkezésünkre bocsátott házikókban. Falatozással egybekötött taktikai megbeszélés zajlik. Gyorsan átvesszük, hogy ki-ki merre induljon majd este, aztán ágynak dőlünk, hogy némelyest kipihenjük az út fáradalmait.
Az előkészületek
Délután 6 óra táján telefoncsörgésre ébredek. Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, pár pillanat, mire tudatosul bennem, hogy a mobilhálózat itt is él. Félálomban veszem fel a telefont, meg a kijelzőn a nevet sem tudom elolvasni.
- Mit fogtatok? - hallom az izgatott érdeklődést. - Még horgászbot sem járt a kezemben, nemhogy halat fogjak... Most keltettél fel, eddig aludtam, majd holnap érdeklődj. Elköszönök és megpróbálok kikecmeregni a teraszra. Kissé lassan térek magamhoz, a pár órai alvás nem volt elegendő. Levente és Sándor a stégfeljáró meghosszabbításán fáradozik. Segítek nekik, hárman gyorsabban végzünk a dologgal. Kevéssel 7 óra után helyére kerül a feljáró, immár nincs más dolgunk, mint összekészíteni a felszerelést és várni, hogy leszálljon az est. Wobblerekkel pakolt dobozok sokasága díszíti az asztalt. Régi, agyonharcolt modellek kerülnek elő, sokat tudnának mesélni, de helyettük regélnek a tulajdonosaik. Némelyik műcsali igen sok harcsát látott már fiatalkorában. Barátaim már hosszú évek óta rendszeresen horgásznak a Pó folyón is. Akad köztük olyan, aki már 100 kiló (a helyiek csak „cento" néven emlegetik) feletti bajszossal is kötött barátságot. A csapatban az egyedüli kakukktojás én vagyok, nekem a folyóvízi harcsapergetős tapasztalataim csak a Duna-delta vidékére korlátozódnak. Mivel lakhelyem közelében nincs erre a horgászmódszerre alkalmas víz, ezért be kell érnem évente azzal a néhány alkalommal, amit a deltában töltök. Minden egyes éjszakai órát ki is használok, szenvedélyem olthatatlan, egyszerűen a vízen érzem jól magam. Az új wobblereimről lecserélem a gyárilag rárakott kulcskarikákat és horgokat, ezt sosem mulasztom el, láttam mire képesek a nagyobb példányok. Megélezem kissé a drillingeket, semmit nem bízok a véletlenre. Lassan mindenikünk fegyvere teljes harci díszben pompázik. Az est első óráival megérkeznek a nemkívánatos vérszívók. Szerencsére nincs sok belőlük, egy kevés szúnyogriasztó megteszi hatását.
Végre vízen
Sötétség borul a deltavidékre. Szabolccsal nem bírjuk tovább a tétlenséget, lassan magunkhoz vesszük a kellékeket és a csónak felé indulunk. Házigazdánk és Sándor még a teraszon ücsörögnek, ők a közeli helyekre akarnak rápróbálni, nekünk viszont távolabbi célpontjaink vannak. A Duna teljesen sima, nem borzolja semmi légáramlat a felszínét. Indulás előtt még átvesszük, hogy minden bent van-e a hajóban, ha a vízen jut eszünkbe, hogy hiányzik valami, akkor már késő. Fejlámpák, csalik, botok, minden a helyén, indulásra készen állunk. Barátom a kormányhoz ül, és pillanatok múlva már száguldunk is az öreg folyó hátán. Jó fél órát motorozunk, mire felsejlenek a parton az ismerős fák árnyai. Jelzek, hogy lassan megérkeztünk, és közelebb állunk a parthoz. Csendben lopakodunk dobástávnyira, a motort leállítva evezővel fordítjuk magunkat a megfelelő irányba. Lendülnek az első dobások, diszkrét toccsanásokkal érnek vizet csalijaink. Egyelőre csend honol, sehonnan nem hallatszik rablás hangja. Eseménytelenül telnek a percek. Igyekszem minél közelebb juttatni karcsú wobbleremet az elárasztott fák ágai alatt lévő ígéretes helyekhez. Minden pillanatban várom, hogy felrobbanjon a víz a becsapódó műhal alatt, de hiába. Szorgosan átfésüljük a partközeli vízréteget, de a bajsziknak nyomuk sincs. Majd' egy órája sodródunk az árral, bárminemű akció nélkül.
Veszélyes helyzet
Figyelmetlenségünknek és az erősen hömpölyögő folyónak köszönhetően beszippant egy csatorna torkolatán az áramlat. Habár hallottuk, hogy morajlik a víz, nem vettük komolyan a fenyegetést, és már túl későn reagáltunk a dologra. A csatornát már rég nem használják, eltorlaszolódott, fák dőltek bele, benőtte a parti növényzet, csupán a víz képes tovább haladni benne, csónaknak esélye sincs. Hatalmas ágak meredeznek az ég felé, robajlik, örvénylik a víz. Barátom gyorsan beindítja a motort, mielőtt még nagyobb baj történne. Hátramenetben próbálunk szabadulni a csapdából, de nem bírja a 30 lovas Yamaha. Kezdek kissé megijedni, forgat az ár, egyre közelebb kerülnek a karvastagságú csonkok. Szabolcs addig pörgeti, addig irányítja a ladikot, míg kikecmergünk a szorult helyzetből.
Földi Sándor…
- Ennek fele sem volt tréfa. - jegyzem meg immár megkönnyebbülve. Megússzuk a kalandot egy kisebb ijedtséggel, valamint barátom veszít egy műcsalit. Jó mélyen az eszünkbe vessük az eseményeket, és óvatosabbra fogjuk a figurát, nem vicc az áradó folyó. Rendezzük sorainkat és folytatjuk a dobálást. A távolból egy gyengécske rablás hangja töri meg az éjszakai csendet. Sovány remény, de ez is több a semminél.
Pechszéria
Gépiesen dobálok, már-már kezdem elveszíteni a hitem az eredményben, mikor egy jókora loccsanás adja tudtomra, hogy valaki rástartolt a csalimra. Semmit nem érzek, még a wobbler súlyát sem, gyorsan ráeszmélek, hogy felém jön a hal. Fürge tekerés a hajtókaron és máris utolérem a fenevadat. Egy erőset behúzok neki, majd' kiveszi kezemből a horgászbotot. Eszeveszett tempóban rohan el a csónak mellett, a zsinór sírva hasítja a vizet.
Amint elhalad mellettem, egyre inkább érzem a súlyát, minden erőmmel kapaszkodom a nyélbe, az orsóm fékje is recsegni kezd, a hal meg egyre távolodik tőlem. Szólok barátomnak, hogy induljunk utána, mert ez nem viccel. Amint beindul a motor, hirtelen megkönnyebbül kezemben a cucc. Kiakadt a horog! Csalódottságom leírhatatlan. Bánatosan tárcsázom Leventét és elmesélem a kudarcot. Náluk nem volt semmi akció és közben bementek, de újra nekivágnak az éjszakának. Most már egyre nagyobb átéléssel szűrjük a vizet, felvillanyoztak az események. Nem kell soká várnunk, barátom csaliját támadja meg a következő ragadozó. Sajnos a végkimenet ugyanaz, kiakad a fránya horog. Hosszú szünet következik. Rendesen le vagyunk törve. Minden dobásnál várom, hogy elinduljon kezemben a bot, de mindhiába. Az eseménytelenséget Szabolcs töri meg, keményet odavág egy hari a kiemelés fázisában lévő wobblernek. Pár másodpercig megvan a tettes, de utána angolosan távozik. Bánatosan folytatjuk a horgászatot. Levente hív telefonon: - Mi befejeztük, semmi esemény! Ha gondoljatok, dobáljátok meg ti is ezt a szakaszt... Lefekszünk!
- Rendben, később ránézünk - vágom rá azonnal, még hosszasan dobáljuk az eredetileg választott partoldalt, de kapás nélkül maradunk.
- Menjünk, nézzük meg azt a részt, ahol a fiúk voltak - vetem fel az ötletet társamnak. Alig öt perc, és a helyszínen vagyunk. Leállítjuk a motort és megkezdjük a csorgást.
Egy belső hang
A part ugyanolyan jellegű, mint ahol korábban horgásztunk. Bokrok, fák követik egymást, néhol egy kis szünet, csupaszabb partszakasz. Sorban huppannak a part menti növényzet mellé wobblereink. Egyelőre harcsának semmi nyoma, de kitartóak vagyunk. Egy kisebb bokor árnyékába ejti barátom a csalit, de nincs reakció. Követem példáját, de én is kapás nélkül maradok. Elvisz az ár a bokor előtt, de valami azt súgja, hogy vissza kell dobnom oda. Amint vizet ér a műhalam egy loccsanást hallok, és máris indítja a kezemből a botot. Erősen behúzok neki, hogy biztosabban akadjon a horog. Válaszként egy kicsapódó farkat látok a félhomályban. Kezdem pumpálni az ellenfelemet, és engedelmesen közelít a csónak felé. Valami tizenkilós példány lehet - villan át az agyamon. Amint a csónak közelébe ér, próbálok emelni rajta, de válaszként majd kicsavarja a parafa nyelet a kezemből, és letép az orsó dobjáról 6-7 méter zsinórt. Ekkor már nyilvánvaló, hogy kissé alábecsültem méreteit. Amint elfogy a lendülete próbálom emelni, de a spicc egyhelyben marad, csak a bottest görnyed. Jókat tuszkol a botra, egyelőre nem iramodik semerre, csak a csónak körül forog. Már vagy 2 perce változatlan a helyzet, kapaszkodom a horgászbotba, aminek a másik végén jól érezhetően tekereg ellenfelem. Egyre inkább kezdem terhelni, és mintha lassan sikerülne visszanyernem egy kevés madzagot az orsóra. Halam megunja a dolgot és lerántja a visszanyert zsinórt. Érzem, valahol a fenék közelében forgolódhat. Nem hagyhatom, hogy diktáljon. Közben annak szurkolok, hogy ne akadjon ki a horog. Hangosan gondolkodhatok, mert Szabolcs megnyugtat, hogy nem fog elmenni. Bárcsak én is annyira bizakodó típus lennék, mint ő.
Kemény ellenfél
A felszerelést a maximumig terhelem és emelem, ahogy bírom. Lassan-lassan jövöget a felszín felé ellenfelem. Ha csak kis mértékben is, de egyre lopom a vastag fonottat vissza a dobra. Pár métert fel tudok csévélni, mikor újabb rohamba kezd a bestia. Igaz, nem akkora elánnal, de csak lekap ismét 1-2 métert. Már meg tudom állítani, és egyhelyben forgolódik. Ismét visszanyerek a zsinórból, majd újonnan levesz egy keveset belőle. Ezt a műveletet még eljátsszuk néhányszor. Az erős terhelésnek köszönhetően valami kis zsibogást érzek az alkaromban. A lábaim közé kapom a botot, hogy erősebben tudjak ráemelni, erre kapok két olyan rándítást, hogy rögtön ki is veszem a nyelet a kényes zónából. Lassan barátom is kezd türelmetlenkedni, már a széket akarja a hal után dobni, hogy végre felemelkedjen. Közben a Duna is a halat segíti, egy jókora hínárcsomót sodor a víz a feszes zsinórra.
… és Farkas Levente a zsákmányával
- Ez így nem lesz jó... Piszkáld le a zöldséget! - kérem meg társamat. Pillanatok alatt lehámozza a kazalnyi növényt. A halam üti-vágja a zsinórt, a horgászbot liftezik a kezemben. Már vagy tíz perce megy a csata, de immár egyre közeledik a bajszos a felszín felé. Nincs akkora erő benne, hamarosan fel kell emelkednie a sárgás színű vízből. Egyre lesem, hogy mikor bukkannak fel a buborékok, ami már bíztató jelnek számít, ám helyettük a semmiből egy jókora harcsatest jelenik meg a felszínen. Rácsodálkozunk méreteire, és rögtön kezdődik a saccolás. Elég csúnyák lehetünk, mert megpróbál visszabújni a mélybe a bajszos. Nem engedem neki. Pár pillanat, és újra előttünk pihen. Barátom megpróbálja betessékelni a csónakba, de elmegy még egy körre. Már én is bátrabbam húzom, mert nem látom a csalit, az akadással nincs baj. Másodikra sikerül társamnak a csónak peremére húzni a jószág fejét, gyorsan a segítségére sietek, és együtt penderítjük az aljzatra a márványos testű ragadozót. Természetesen nagy a boldogság. Gyorsan tárcsázom Leventét, de nem érem el, valószínűleg alszik már. Sándort próbáljuk, de ő sem válaszol.
Boldog pillanatok
Mire a tanya elé ér csónakunk a nehéz rakománnyal, már világosodik az ég alja, csak ekkor pillantok rá az órámra. Hajnal van! A stégen Levente vár, nagyokat ásítva próbálja kitörölni az álmosságot a szeméből: - Mit fogtatok? -jön a kérdés. A következő kérdése már: -Hol fogtátok?
- A nagy fa alatt a második bokor alól jött. - válaszolok készségesen.
- Huh, ott kétszer is megdobáltuk... Mindegy, lássuk mekkora, mérjük meg!
A mérlegelésnél már Sándor is előkerül, igaz kissé álmosan. Nem sikerül pontosan megmérnünk, nincs meg hozzá minden kellék, ezért a stéghez kötjük. Mindenképp szeretnék róla fotókat nappali fényeknél, és majd utána lemérjük, határozom el. Elmesélem a fiúknak a fárasztás pillanatait, majd mindannyian nyugovóra térünk. Nem bírok aludni, csak forgolódom az ágyban, kíváncsi vagyok, hogy mekkora is valójában a harcsám. Már délelőtt az udvaron ténfergek, idővel barátaim is előbújnak házikóikból. Nekik kissé lassabban megy az ébredés. Délig még ásítozva beszélgetünk a teraszon, majd bekanalazzuk az ebédet, ami igen jólesik a fárasztó éjszakázás után. Amint mindenki készen áll, kimegyünk egy közeli csatornára, hogy a tiszta vízben méltó módon örökíthessem meg halamat. A mérésre is sor kerül, 55 kilósnak bizonyul a bajszos. Az elkövetkező éjszakákon mindenikünk fogott még kisebb-nagyobb harcsákat. Egyedül Szabolcsra járt rá a rúd, neki egy jókora példány eltörte a botját, majd néhány másodperc múlva szakította a zsinórját is. Így sajnos egyedül neki nem volt sikerélménye a párnapos túra végén. Keserűen hagytam magam mögött a deltát, de elhatároztam, hogy az első adandó alkalommal vissza kell térnem. Levente megígérte, hogy folyamatosan informál a halakról, amiket fog, hogy csutkára rághassam azt a bizonyos kefét, amíg újra ott nem leszek.
