Köztudott, hogy az ezüstkárász korán kelő hal. Viszont ilyenkor, amikor a víz még nem melegedett fel kellőképpen, nehéz meghatározni a tartózkodási helyét. Előző évi kora tavaszi próbálkozásaink a Baracskán nemigen jártak sikerrel, mert ilyenkor rendszerint a halak legapróbbjai ostromolták a horgot. Éppen ezért számított rendhagyónak idei első baracskai horgászásunk. Pedig csupán azért mentünk oda, hogy vízre helyezzük a csónakot. A horgászfelszerelés is ott lapult a kocsiban. Tervem az volt, hogy miután szalonképessé tesszük a csónakot, kocsival irány a Duna–Tisza–Duna-csatorna. Úgy hallottam, ott már megindult az ezüstkárász. Barátom unszolására mégis a Baracskán szálltunk csónakba, és eveztünk át a túloldalra. Az ősszel itt sok szép ezüstkárász akadt horgunkra, barátom lelki szemei előtt még ez a kép lebegett, és egyszerűen nem lehetett lebeszélni erről.
Senki se volt a vízen, ezért meg voltam győződve, hogy még nem harap a hal. Legnagyobb meglepetésemre már az első bevetésre kapásunk volt, jó félkilós ezüstkárász. Azon a helyen, amelyet kezdő barátom javasolt! A többi már futószalagon történt, az esti vihar kezdetéig bő tíz kilóval vámoltuk meg a Baracska ezüstkárász-állományát.
