Szó volt már két nemes halunk, a süllő és a csuka tartózkodási helyeiről és pergető horgászatukról. Most e téma folytatásaként vegyük sorra a többi halfajt, amelyek műcsalikkal horogra csábíthatók.
A balin – élete jóformán a küszcsapatok mozgásához igazodik. A küszök más apró halak társaságában tavasztól ősz végéig a víz felszínének közelében tömegesen vadásznak a vízre hulló rovarokkal, és ezeknek a táplálékhalaknak a nyomában vannak a balinok.
Folyóvízben a balinok számára könnyű préda a kavargó vízben cikázó kishalak sokasága. Ilyen helyek a part menti kövezések, a vízbe nyúló sarkantyúk mögött keletkező örvények sodródó és csendesebb vizek határa, és általában minden hely, ahol hajóroncsok, hídlábak, elsüllyedt tuskók és más akadályok miatt megtörik a víz áramlása és lelassult vízrészek képződnek. Jó balinozóhelyek a zátonyok felső és alsó részei is. Késő ősszel a zátonyesések mély vizébe húzódnak a kishalak, és ide követik őket a balinok is.
A balinra horgászók 90 százaléka pergetve horgászik. Ennek a módszernek legnagyobb előnye, hogy nagy távolságra, 40-50 méterre juttatható a műcsali a balinok közé, ha a villantó elég súlyos. A hosszú dobáshoz legalább 25–30 grammos vagy ennél nagyobb tömegű műcsalira van szükség. A dobás távolsága növelhető hosszabb, 2,80–3 méteres bottal, és minél vékonyabb, 0,20–0,25-ös zsinórral, de előnyös ha a főzsinór végére egy számmal vastagabb, 3-4 méter hosszú előkét kötünk.
A kisebb testű halaink pergető horgászata. Ezeknek a halaknak horgászatára általános érvényű, hogy könnyű szereléket használhatunk: 2,10–2,40 métereset, 5–15 gramm dobósúlyú botot, és 0,20-as, minőségi, lágy, műanyag zsinórral a kisméretű, peremfutós orsón.
A domolykó – fejes domolykó oxigéndús, élénken áramló folyóvizet kedvelő halfaj. Tartózkodási helyei a köves fenekű, tuskós, akadályos részek, bedőlt fák környéke és az alámosott, padmalyos, üreges partoldalak, itt a gyökérzet között búvó- és leshelyet talál. Pergetésére a villantók közül legjobban a legkisebb körforgó kanalak (Mepps villantók) válnak be. Tiszta, átlátszó vízben mattréz színű vagy fekete, zavarosabb vízben fényesebb villantót használjunk.
A kardhal – más néven Garda eredetileg vándorló életmódot folytató hal. A telet a tengerben, az év többi részét édesvízben tölti. Folyóvizeink közül a Dunában és Tiszában találhatunk rá, de tartózkodási helye a sereges vándorlása révén kiszámíthatatlan. Néha a kis villantóra, vagy műlegyes villantós kombinációra is rárabol, de kimondottan erre a halra nem horgásznak Vajdaság vizein.
A sügér az állóvizek növényzettel benőtt részein tartózkodik legszívesebben. Folyókon előnyben részesíti a csendesebb áramlású kőszórások környékét. Pergető horgászata jó szórakozást nyújt, legalkalmasabb apró körforgó vagy kisméretű támolygó villantó. A szerelékkel a vízoszlop középső rétegeit kell átfésülni.
A jász folyóvízben élő halfaj, a homokos fenekű, mélyebb vízfolyásokat kedveli, de a folyóval összeköttetésben levő állóvizekben is föllelhető. Horgászatának ugyan sportszerű, ám kevésbé eredményes módszere a pergetés. Ha rabol műcsalira, legjobb az 1-es és 2-es Mepps körforgós villantó, a legkülönbözőbb színárnyatokban.
A fekete sügér – Észak-Amerikából telepítették Európába. Az USA egyik legkedveltebb sporthala. Élőhelyei a nem túl mély, jól fölmelegedő tavak és lassú folyású folyórészek. Általában fedezékből rabol, ezért kedveli a tökleveleseket, hínárosokat, bedőlt fák környékét, köves medreket, de portyázva is megszerzi a táplálékát.
