Március még gyakran hóval lep meg bennünket, de a nappalok hossza már kizárja a jelentősebb lehűlést. Rövidesen a piacokon megjelennek az első facsemeték is, arra emlékeztetve a vadászokat is, hogy itt az ideje, hogy átjárják az ősszel telepített erdőket, bokrosokat, és pótolják a kiveszett fákat, cserjéket.
Közismert, hogy az őszi fatelepítés sokkal sikeresebb és célravezetőbb, mint a tavaszi ültetés, feltételezzük, hogy az egyesületek többségénél csak pótlásra kell gondolni. Amenyiben az időjárás miatt vagy más okokból ősszel nem sikerült elvégezni a munkát, most kell elültetni a jövendőbeli erdőket vagy remízeket.
Az ültetendő fák és cserjék kiválasztásánál elsősorban el kell döntenünk, hogy mi lesz a jövendőbeli remíz rendeltetése. Ajánlatos olyan növényeket választani, amelyeknek a termése takarmányul is szolgálhat a vadon élő állatok számára. Ilyenek például a különböző szilva- és eperfajták, az almák, a körték (persze nem a nemesített, emberi fogyasztásra alkalmas fajtákra gondolok), a ribizlik, egresek, szedrek, valamint a som, a kökény, a borbolya...
A bennünket körülvevő természet állandóan visszavonulóban van. A vadon élő állatok élettere folyamatosan csökken, így a vadászoknak – mint az egyetlen olyan szervezetnek, amely ténylegesen is tesz valamit környezetünk megóvása és az állatvilág megmentése érdekében – csak fokozódik a felelőssége, és szaporodnak a tennivalói.
Nagyon sok olyan civil szervezet van, amely igen hangosan támadja mindazokat, akik állatokat tartanak, hizlalnak, leölnek, vagy horribile dictum lelőnek. Ugyanakkor ezek a szervezetek semmit sem tesznek annak érdekében, hogy meggátolják a terület beépülését, és ezáltal a vadon élő állatok életterének további leszűkülését. Tüntetni, kiabálni, bundákat festékkel leönteni vagy kizárólag zöldségeken élni sokkal könnyebb, mint ásót-kapát ragadni, reggeltől estig kint dolgozni, és folyamatosan gondozni az így létrehozott erdőt. Vagy térdig érő hóban zsákszám vállon cipelni az ocsút vagy kukoricát az etetőkbe.
De térjünk vissza eredeti témánkhoz: a vadvédő erdők, bokrosok telepítéséhez! Ha kiválasztottuk a megfelelő csemetéket, olyan területre ültessük, amely aránylag könnyen elérhető (még télen nagy hóban is), de eléggé távol van a forgalmas utaktól.
A vadvédő erdők, bokrosok telepítése Vajdaságban a vadászat, illetve a modern vadgazdálkodás jövőjének a kulcsa. A mindenkori vadászszervezetek feladata elsősorban a vadvilág óvása, szaporítása, és csak ezután vadászata, tehát az élőhelyének biztosítása. Az új vadászati és vadgazdálkodási, valamint az egyesületekről szóló törvény lehetővé teszi, hogy a vadászegyesületek saját, ne odautalt, átengedett, illetve használatra adott földet birtokoljanak, és ezen a földterületen gazdálkodjanak. Minden egyesület ismeri a területén uralkodó helyzetet, és tudja, hogy milyen vadvédő erdőkre van szüksége. A mai helyzetben – amikor az új tulajdonosok a birtokukból a lehető legnagyobb hasznot akarják kihúzni a lehető legrövidebb idő alatt – a már meglevő erdőket fokozott veszély fenyegeti. A vadásztársaságok csak úgy tudják biztosítani a szükséges vadmegtartó erdőket, bokrosokat, ha azokat saját tulajdonukban levő földterületre telepítik.
Mivel törvény nem kötelezi az új elithez tartozó, az utóbbi néhány évben lett földbirtokosokat a birtokukon levő erdők vagy fák óvására, gyakran egyszerűen kitermelik azokat, és helyükön egyszerűbben kezelhető, gyorsabb, nagyobb profitot adó növényeket termesztenek, kultúrsivataggá változtatva környezetünket.
A vadászok még egyelőre állják a sarat, de a magánosítás kiteljesedésével, azaz a gyors keresetre vágyó új födbirtokosi elit étvágyának növekedésével biztosan elveszítik a csatát, ha nem rendelkeznek saját földdel, illetve saját erdővel. Így sajnos nem csak a vadászok maradnak terület nélkül, hanem a vadnak sem lesz búvó-, táplálkozási és szaporodási helye. De maradnak majd a „nagy állatvédők”, akiknek már nem lesz mit védeniük.
