A hétvégén a róla elnevezett csepeli akadémián megtartott nemzetközi U13-as kötöttfogású és leánytornával emlékeztek Kozma Istvánra, a magyar birkózás eddigi egyetlen kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnokára. Az emlékversenyen 10 nemzet csaknem 250 birkózópalántája lépett szőnyegre.
A tornáról a vajdasági tehetségek sem hiányozhattak. A Zenta Birkózóklub tagjai közül Berkec Angyalka, Berkec Željko és Csépe Ádám bronzérmes lett, míg Antal Viktor és Kovács Botond az ötödik helyen fejezte be a versenyt. A magyarkanizsai Potisje indulói közül Varga Petra a második, Korom Réka a harmadik, Kószó Kármen, Biacs Zsófi és Bajusz Alex pedig az ötödik helyen zárt. A zentai Herkules ezúttal szerényebb eredményeket ért el, egyedül Lucsán László állhatott fel a dobogóra, aki bronzérmet szerzett. Szabó Patrik az ötödik lett. A szabadkai Spartacusból Némedi Noel állhatott fel a dobogó legalsó fokára.
BAJNOK A ZOMBORI RADNIČKI ÉS A CRVENA ZVEZDA
Zomborban a Mosztonga sportcsarnokban rendezték meg a felnőtt korosztályban az országos szabadfogású birkózóbajnokságot, amelyen 21 klub 68 birkózója vett részt. A férfiaknál a hazai Radnički, a nőknél pedig a Crvena zvezda diadalmaskodott.
Eredmények, férfiak, 57 kg: 1. Losonc Szabolcs (Potisje), 2. Srđan Kovač (Radnički, Zo), 3. Sava Lolić (Partizan, Bg). 61 kg: 1. Aleksandar Mančić (Fruškogorac), 2. Ratko Marinković (Radnički, Zo). 65 kg: 1. Stefan Liščević (Radnički, Zo), 2. Bakhit Márkó (Herkules). 70 kg: 1. Lazar Mirović (Mladost), 2. Milan Tolić (Radnički, Zo), 3. Taip Demirović (Posavina). 74 kg: 1. Đorđe Hircl (Radnički, Bg), 2. Nemanja Milutinović (Mladost), 3. Petar Katić (Posavina). 79 kg: 1. Aleksa Erski (Partizan, Bg), 2. Zónai Zsolt (Herkules), 3. Teleki Dániel (Potisje) és Igor Gavrilović (Partizan, Bg). 86 kg: 1. Luka Pavlović (Mladost), 2. Uroš Madžarević (Vitez), 3. Simon Krstić (Radnički, Zo) és Aleksandar Janić (Železničar). 92 kg: 1. Milan Majski (Radnički, Zo), 2. Miloš Pitulić (Lj. I. Gedža), 3. Vuk Urošević (Voždovac). 97 kg: 1. Strahinja Despić (Radnički, Bg), 2. Nikola Nikolić (Vitez), 3. Nikola Lukić (Vitez). 125 kg: 1. Marko Korica (Radnički, Bg), 2. Stevan Jarić (Fruškogorac), 3. Dragan Bodalec (Soko). Csapatban: 1. Radnički (Zo) 125, 2. Radnički (Bg) 85, 3. Mladost 70 pont stb. A legjobb férfi birkózó: Luka Pavlović (Mladost).
Nők, 50 kg: 1. Anđela Vasiljević (Zmajevi), 2. Ivana Stefanović (Crvena zvezda). 53 kg: 1. Isidora Živković (Partizan, Bg), 2. Mitrović Milana (Zenta), 3. Valentina Vučković (Partizan, Bg). 57 kg: 1. Jana Petrović (Crvena zvezda), 2. Nevena Stojanović (Zmajevi), 3. Nada Liščević (Radnički, Zo). 62 kg: 1. Jovana Radivojević (Crvena zvezda), 2. Sara Sarić (Radnički, Kg), 3. Mina Nikolić (Lj. I. Gedža). 68 kg: 1. Dunja Lukić (Partizan, Bg), 2. Nataša Vuković (Zenta). 76 kg: 1. Nagy Fanni (Potisje). Csapatban: 1. Crvena zvezda 82, 2. Partizan (Bg) 50, 3. Zmajevi 45 pont stb. A legjobb női birkózó: Isidora Živković (Partizan, Bg).
Nyitókép: A házigazda Radnički birkózói Zomborban


