A XIX. század ipari forradalma nemcsak a társadalom polgáriasodását és életszínvonalának ugrásszerű növekedését eredményezte, hanem a környezet gyökeres átalakulását is magával hozta. Ezek a változások számos állatfaj kihalását vagy ideiglenes eltűnését okozták. Egyes fajokat kártékonynak, másokat pedig az emberi felhasználás szempontjából jelentéktelennek, azaz haszontalannak nyilvánítottak, és az elsőket módszeres irtással, az utóbbiakat pedig nemtörődömséggel a kihalás szélére sodortak.
A XX. század népességrobbanása csak tetézte a gondokat, és számos állatfaj végleg kipusztult elsősorban Európából, még mielőtt a múlt század utolsó évtizedében a vadászok, a környezetvédők közbeléphettek volna.
Lehet, hogy a klímaváltozás, lehet hogy a hathatós környezetvédelmi törekvések hatására, de a múlt század utolsó évtizedei néhány túlélő faj visszatérését, illetve megjelenését hozták vidékünkön. Elsőkként hadd említsem meg a mosómedvét és a nyestkutyát mint új ragadozókat ezen a tájon. Mindkét állatfaj egyedeit szőrmés állatokként hozták be erre a tájra, és farmokon tenyésztették. Innen szöktek meg az első vadon élő egyedek, amelyek a fajra jellemzően gyorsan elterjedtek szinte az egész kontinensen. A mosómedve hazája Észak-Amerika. Európai terjedésének kiindulópontja Németország volt, ahonnan dél felé haladva csupán két évtized alatt elérte a Balkán-félszigetet, azaz hazánkat is.
A nyestkutya ezen a vidéken honos volt a jégkorszak idején, de az akkori klímaváltozás hatására visszahúzódott a szibériai tajgákba. Őt is a prémje miatt hozták vissza erre a vidékre, pontosabban Lengyelországba, és onnan – mint a mosómedve is – elindult sikeres hódító útjára. Mindkét faj nálunk még csak mutatóban van, de Magyarországon már a vadászható fajok sorába tartozik.
Nyest
A következő néhány kisragadozó gyakorlatilag nem tűnt el erről a vidékről, csak kiszorult, az állománya annyira lecsökkent, hogy csak szigetekben, kis területen volt fellelhető néhány egyede. A vidra, a nyest és az aranysakál az igazi nagy visszatérő. A vidra mindig is élt ezen a vidéken, de túlzott vadászata, az élettér csökkenése és a vizek szennyezése szinte kiradírozta e tájról. A múlt század hetvenes éveitől azonban a hatásos védelemnek köszönhetően, illetve a gazdaság hanyatlásának következményeként újrateremtődtek a vidra boldogulásának feltételei, és az állat ezt ki is használta. Ma már egyáltalán nem mondható ritkának Észak-Bácska területén, bár fennmaradása továbbra is a szigorú védelemtől függ.
A nyest a kisragadozókra jellemző opportunizmusnak köszönheti fennmaradását és a populáció robbanásszerű terjedését. Az eredetileg kimondottan erdei ragadozó ma már városlakóvá vált, ugyanis rájött arra, hogy a házak közt nem bántják, a padlások kiváló búvóhelyet biztosítanak, és a kukákban mindig terített asztal várja, tehát egyszerűen urbanizálódott, és most már velünk osztozik az élettéren.
Nyestkutya
Bár az aranysakál is opportunista, hajlamos az urbanizálódásra, egyelőre mégis úgy tűnik, inkább a nádasok csendjét kedveli és kerüli az embert. Lehet, hogy csupán azért, mert ő tért vissza erre a tájra utoljára. Bulgária, Macedónia és a Pelješac-félszigeten található szigetszerű populációiból a túlszaporodás hatására a múlt század második felében kezdett terjeszkedni Arany János nádifarkasa. Hóditó útja annyira sikeres volt, hogy a nyolcvanas évekre elérte Magyarországot, ma pedig már Németország területeit ostromolja.
