Mire ez az írás nyomdába kerül, talán nem is lesz időszerű – legalábbis ami az idei évet illeti –, hiszen vizeink tigrise, a csuka addigra már nászát éli, és tilalom lesz rá.
Békés vizeinkben és hőn szeretett Ludasi-tavunkban is szerencsére bőven van belőle. Értékes ragadozó, kiválóan alkalmas a gyomhalak gyérítésére.
Tavaly decemberben és az idén január végéig a „törzskönyvezett” horgászkollégákkal több tucat, motorfűrésszel kivágott lékből csukáztunk. Kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de megérte a didergős várakozás a jégháton. Ne tessék félreérteni a talán melldöngetőnek tűnő kijelentésemet, mely szerint van, aki szeret és van, aki tud horgászni. Nos, én úgy érzem, hogy az utóbbiak közé tartozom. Sporttársaim kicsit csúfoltak is, amikor meglátták a hármashorgokon a csukáknak felkínált 15 centis csalihalaimat. Szabályszerűnek tartom: kis csalihal, kis csuka. És ez fordítva is érvényes. Kollégáim sorra engedték vissza a kaszakő nagyságú csukácskákat, nekem viszont a 23 kifogott csukámból egyik sem volt másfél kiló alatti.
Ami a csuka étlapját illeti – tapasztalatból tudjuk –, ha éhes, a kannibalizmustól sem riad vissza. Az idén kifogott legnagyobb léki csukám – 3,8 kilót nyomott – gyomra a vajhalakon és a kárászokon kívül egy alig megemésztett húszcentis fajtársával is bélelve volt.
A nőstény csuka háromnyaras korában válik ivaréretté, a „legények” pedig már kétnyaras korukban, és képesek még a „nagymamájuk” ikráját is megtermékenyíteni.
A tavasz lehelete érződik már a levegőben, és a ludasi-tavi csukák ívás után már csak csónakból lesznek horgászhatók.
