Akár az első fecske csivitelt volna rám, úgy ragadta meg tekintetemet napilapunkban a hír: a topolyai KA-MI sporthorgász-egyesület értesíti a tagságát, hogy a 2011-es horgászengedély a Capriolo sportközpontban minden munkanapon a KA-MI sporthorgász-egyesület irodájában, a Tito marsall 30-as szám alatt pedig kedden és pénteken 10-től 12 óráig váltható ki.
És most ne is ecseteljem különösebben, hogy miként haraptam a hírre, a lehetőséget szinte fecskefarkúra harapva, akárha libazsíros, sós-paprikás kenyérszeletet volna módomban élvezettel elkölteni. A drót másik végén ismeretlen sporthorgász kollégám, Tibor jelentkezett, és közösen megrágtuk a dolgok állását, mire azután én úgy lekókadtam, hogy a mosolyszünet még ma is nyomasztja lelkem csücskét.
Miről is lenne szó esetemben? Ember tervez, a vízgazda végez alapon befuccsoltak illúzióim mind a négy sarkának, ha sarkosítanám szép reményekkel kecsegtető elképzelésem, hogy én az idén betyár-völgyi gyerek leszek, és annak is a feneke táján találok rá mindarra, ami idősödő önmagam részére kellemes és hasznos időtöltésben csúcsosodhat ki. Innen, a palicsi kurutty mellől űzettetten, ahol már a horgászok örökös sóhaja is jóval odébb költözött, nem hogy reményeik, szóval innen nekem, a topolyai tó gerincének végcsigolyája tájékán, édeni állapotom lesz mindabból, amit a kimozdulni vágyó ember csak el tud képzelni. Ott vár rám a nem forog a topolyai szélmalom tövében egy csendes kisvendéglő, ahol parkolhatok, s onnan a cuccal fölballagok a töltésre tavam közelítendő, s miként a városból űzött vadembert az ózondús dúskálóban, engem ebben a környezetben egy gyönyörűségesen elrendezett víkendtelep ajnároz, a Tartományi Gazdasági Titkárság anyagi ráfordításával, az idegenforgalmi minisztérium áldásával, a kenyérjó Topolya simogatásával. Csak odabillentem nyugágyam a nem forog a topolyai szélmalom nem létező vitorlája alá, közvetlenül a még levegőben lógó motel tőszomszédságában, ahonnan kilibben bájos tunikásan a pincérlány, s beszolgálja nekem, persze hűtötten, a diétás söröm, és az egésznek annak közepette, még oda-oda pislanthatok kapásjelző karikáimra, hogy hogy ityeg a fityeg pontyos uramék háza táján. És mindezt a gyönyörűséget másutt kerek e világon nem lelem föl potom két és fél ezerért, ugyebár?
Azt mondja a dórt végén ama jóval előbb általam körülírt Tibor kollégám a szakiban, hogy mehet a jöhet a kedvezményesek kategóriájában is, nem úgy, mint tavaly, csakhogy!... Ettől a csakhogy tapasztalástól rettegtem, s bejött, be az! A vajdaságiak eme engedélyével a topolyai tavon nem lehet horgászni. Maguk a kálvária-dombi szakik is szanaszét görögnek, ki hol éri alapon, és vagy a Tiszán, vagy a hizlaldáktól híresült szagú Istenkeze-tó (Cvetićevo) bájait szagolják, bár némelyek a (zmajevói) Sárkányosi-tó kilogrammonkénti adóját is leperkálják, a napi horgászjegyi illeték mellé, csakhogy akasszanak.
– Hol az igazság mostanában? – rebegtem ismeretlen sorstársam fülébe ama dróton keresztül, s jött is válasz, hogy a tóra nála is kapható a zobnaticai-tógazda engedély, potom négy és fél ezerért, a szoknyások számára ezerrel kevesebb ugyanott, akár úszhatnak is a a Betyár-völgy nyújtotta boldogságban.
– Te, Tibi! Ahol a megboldogult Fehér Feri kisujjnyi korában övig volt a földbe ásva, na ez a föld, a négylábú, aranyos jószágok birodalma táján, a topolyaiak földje, nemde?
– Telitalálat. Csakhogy a víz fölötte Zobnaticáé! – nyögte ismeretlen, velem együtt érző szakim, hogy csak úgy gurultak felém a dróton keresztül a hideg verejtékcsöppek, annak bizonyítékaként, hogy ebbéli reményei rég szertefoszlottak.
– És a levegő kinek a tulajdona, kedves Tibor?
No, ez betalált. Akkorát sóhajtott az én emberem, hogy abban maga a jó szagú Úristen is ott leledzett, nem csak az egész keserv tényállása. És most már tudom, megjön az első fecske, és szárnyalni fog szépségesen vigyorogva, hogy pajtikák, csináljátok utánam a szabad embert illető jólesőt, vagy maradtok a dagványban, ahol más a terület, és megint más a vízgazda, de igyekezzetek szaporán, mert könnyen megtörténhet, hogy maholnap valaki már a levegőt is pénzért fogja mérni.
