A menyhal az egyik legtitokzatosabb halunk. Életritmusa akkor pereg fel, amikor a jéghideg vízben minden „normális” halunk már lelassult, s alig vagy már egyáltalán nem táplálkozik. A menyhalnak ezért nincs táplálékkonkurense. Szaporodása is a leghidegebb téli hónapok fagyos éjszakáin zajlik. Az ikra fejlődésére, majd az ikra kelésére is abban az időszakban kerül sor, amikor az ikra- és lárvafalók passzívak. Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a télidő a menyhalat inkább ösztönzi, mintsem zavarja, a zord időjárás azonban a horgászok túlnyomó többségét elparancsolja a partról, a szóban forgó hallal kapcsolatos ismeretanyag sokkal lassabban halmozódik, mint a más halakra vonatkozó. De halmozódik.
Az utóbbi hónapokban mind a szaklapokban, mind a vitafórumokon beszámolók jelentek meg egy igen furcsa jelenségről.
Ami történt, az több napig tartott... Egy dunai sziget oldalából, ahol akkor senki sem tartózkodott, a sötétség beálltakor furcsa hang hallatszott. Pontosan olyan, mint amilyent a kuttyogató kelt, csak jóval halkabb annál. Sok ilyen hang hallatszott egyszerre. Ami igazán zavaró volt: a hangok folyamatosan árral szemben haladtak. Aztán ott, ahol először jelentkezett, megismétlődött, majd megindult ugyanazon az úton, mint az előtte haladó, és folyamatosan szólt. Semmi sem látszott, csak hallatszott. De tisztán. Ami a hangokat keltette, annak a vízben kellett lennie. Csakis hal lehetett. De melyik hal hallat kuttyogatóhangot? Akár csendeset is. Magyarországi horgászok megfigyeléstárából származik az állítás, hogy a mi horgászaink által is leírt jelenség egyértelműen a menyhal ténykedésének a következménye, a most leírt formában a menyhal ívóhelyekre való vándorlására jellemző.
Ezzel a témával kapcsolatban elmondható, hogy a jelenséget horgászkörökben menyhalputtyogásnak, a halászok pedig a menyhal pergelődésének nevezik. Kockáztassuk meg néhány feltevést! Megtörténhet, hogy a menyhal ezzel a hanggal ad randevút. Köztudott ugyanis, hogy ívás végett rajokba verődik, de maga az aktus párokban történik. A hang ismétlődésének gyakorisága pedig azt hivatott jelezni, kialakult-e a „kritikus tömeg”, elegen vannak-e ahhoz, hogy megtörténjen, aminek történnie kell. A menyhalak ugyanis nemcsak az ívóhelyeken, hanem ezt megelőzően is kisebb-nagyobb csapatokba verődnek, így már vonulás közben is alakulnak ki rajok, a hangkibocsátás tehát a raj mozgásáról, az egyedsűrűségről… hivatott adatokkal szolgálni.
A megfelelő természeti adottságú, tömeges ívásra alkalmas helyeket a menyhalak évről évre felkeresik. Ennek során komoly akadályt jelentenek azok a gátak és vízlépcsők, amelyek megakadályozzák a menyhal (és más halak) szezonális vándorlását. Ezekben az esetekben – ha a gátak környéke erre alkalmas – a menyhal ívása a vízi építmények tövében történik. Élő példa erre a törökbecsei gát, ahol évről évre számtalan horgász gyűlik össze télvíz idején menyhalfogás reményében. A menyhalazó horgászok innen ritkán térnek haza üres kézzel.
A menyhallal kapcsolatban – inkább szokatlan, mintsem rejtélyes életvitelét mellett – eluralkodott az a nézet is, hogy rendkívül falánk. Ha az általa kiszemelt falat túlságosan nagy, akkor képes kiakasztani állkapcsát és úgy begyűrni a testéhez képest nagy falatot. Akárcsak általában a ragadozók, a menyhal is kannibalizál. Mivel intenzív táplálékfelvétele az ívást megelőzően kezdődik, és gyorsan kell halmozni a falatokat, a menyhal testméretéhez képest aránytalanul nagy mennyiségű táplálék elfogyasztására hajlamos. Ilyenkor leginkább egy foltos, túlméretezett ebihalra hasonlít. Ebbe a sémába beleillik a horgászoknak az az észrevétele is, hogy a horgon felkínált csalit sohasem hagyja ott. Ha hozzányúl, be is veszi. És olyan mélyre nyel, hogy a horog kiszabadítása körülményes.
