A legtöbb óriásragadozó akkor harap rá a csalira, amikor a szabad súlyozás a mederfenékhez ütődik, és a gumihal lassan oldalra dől. A merev jigfejű csalik ezzel szemben állva maradnak.
Nem lehet elégszer elmondani – ezért minden egyes alkalommal meg kell ismételni –, hogy a ragadozó halak horgászatánál legfontosabb a helyes csalivezetés. Ennek jelentőségét még a hatvanas években Albert Draskovitch ismerte fel, és az élettelen csalit közvetlenül az orr előtt súlyozta ki. Szerelékének fogóssága abban rejlik, hogy az orrnehezéket mozgékonyan, könyökízületszerűen rögzítette.
Ez a szerelési kapcsolás biztosítja a csali olyan szabad mozgását, amilyent egyetlen stabil rögzítésű súly sem tud nyújtani. A legtöbb rablóhal abban a pillanatban kap, amikor a csali a mederfenék kövezetével ütközik, és a szinte soha nem tud ellenállni a zsákmányszerzési ingernek.
A stabil ólomfejek, a szereléken rögzített twisterek a mederfenék érintésekor fejen állva maradnak, a mozgékony súlyozásúak pedig lassan oldalra billennek, és dőlni kezdenek. A kapás szempontjából ez a döntő pillanat, ugyanis ekkor a mozgékony súlyozásúak sokkal élethűbb mozgást fejtenek ki, mint merev rögzítésű társaik.
A twisterező horgászok gyakran helyszűkében szenvednek. Különösen a jó halmarasztaló helyeken fordul elő, hogy akár hárman is egymás tövében szoronganak. Ilyen helyzetekben nagy előnnyel jár, és nagyobb fogási esélyt jelenthet a mozgékony súlyozású, más néven flexi fejek használata. A nagytestű gumihalak mellett az ólomfej szinte eltörpül. Minél kisebb a súlyozás, annál mozgékonyabb a csali, és annál szívesebben rabolnak rá a nagy ragadozók. Még akkor is így szokott történni, amikor bizonyos műcsalikkal már kellemetlen tapasztalataik vannak.
Az ilyen műcsalikat magunknak kell elkészítenünk. Első lépésként a kiválasztott – általában 10–12 centiméteres – gumihalat egy kiélezett végű csődarabbal több helyen is ki kell lyukasztani. Ennek nemcsak az az előnye, hogy ettől kezdve könnyebben szerelhetjük össze a csodacsalit, hanem a könnyítésnek köszönhetően a hal korongfarka még szabadabban csapkodhat, verdeshet. A csali elkészítéséhez kétágú horgokra van szükségünk, hiszen a frissiben ütött nyílásokon keresztül csak kétoldalt kandikálhat ki horoghegy, a harmadik ágnak se helye, se tennivalója. Mivel az ilyen felépítésű horgokból nehezen szerezhető be kimondottan jó minőségű, legcélszerűbb a háromágúakról lebűvölni egy-egy ágat. A horgokat kevlárra kötjük, a lyukakon keresztül a farok felől a fej irányába vezetve a szálat beleügyeskedjük a gumihal törzsébe. A fejrészen kivezetett szálat egyszerű kötéssel kapocsra vagy gyűrűre rögzítjük. A kötés csomóját cseppnyi pillanatragasztóval is megerősíthetjük. Ezután széthúzogatjuk a gumihalat, hogy minden a helyére kerüljőn… és kész a flexiszerelék. A képeken több ilyen is látható.
A szerelék elkészítésével azonban csak a munka (könnyebb) felét végeztük el. Az ilyen csali vezetése lassú kell, hogy legyen, de ezt nem szabad egyhangúan végezni. Az unalmasan és egysíkúan vezetett csalikat csukáék, süllőék meg harcsáék figyelemre sem méltatják. A csalivezetést gyakori, intenzív pöccintések kell tarkítsák, máskülönben csalink bénán viselkedik. A pöccintések hatására azonban flexi módon fog virgonckodni, és a ragadozók rá fognak támadni!
Ezek a műcsalik ugyanis sokféle fogós változatban készíthetőek el. Télidőben, amikor van időnk ilyesmivel babrálni, mert megéri ezzel foglalkozni. Úgy jó, ha a gumicsalijaink meg flexi olómfejeket készen várjuk a tavaszt, de különösen a tilalom utáni horgászatot.
