Mind jobban taposunk bele a zord télbe, annál többet gondolunk a mögöttünk hagyott forró napokra. Időnként visszavillannak a szép nyári napok, amiket együtt töltöttünk barátainkkal és családunkkal. A horgászszezonnak már régen vége, de sóvárogva gondolunk vissza a pecabottal a kezünkben töltött napokra.
Egy szintén tikkasztó, forró napot a Jegricska partján töltöttem. Szüleimmel és öcsémmel utaztunk oda, ahol a Jó Pajtás nemrég indított Horog rovatának zárórendezvényét tartották. A Jegricska partján, a Kárász Sporthorgász Egyesület horgászotthonának tornácán találkoztunk a lap szerkesztőivel.
Két lépésnyire tőlünk húzódott a folyócska, amit dúsan körülölelt a nádrengeteg, pár csónak úszott a víz felszínén. Zümmögtek a szúnyogok és brekegtek a békák. Mindenki élvezte a természet szépségeit.
Órákat töltöttünk el olyan emberekkel és gyerekekkel, akiket azelőtt nem is ismertünk. Szüleink hosszasan elbeszélgettek egymással, miközben a horgászó gyerekeiket figyelték. Minket, akik egymással beszélgetve sorjára fogtuk ki, és dobtuk vissza a kis virgonc vörösszárnyúakat, amelyeknek úgy örültünk, mintha példás nemeshalak lettek volna. De együtt voltunk, mint ahogyan együtt gazdagítottuk írásainkkal és élménybeszámolóinkkal a Jó Pajtás hasábjain. A nap forrón sütötte fedetlen kobakjainkat, de senki sem panaszkodott. Néha-néha megnéztük, van-e csali horgainkon, vártuk a kapást.
Elégedetten tértünk haza otthonainkba, és azóta is nagyon sokszor emlegetjük ezt a szép pecanapot, amit szívesen megismételhetnénk egy szép napsugaras napon, akár már idén tavasszal.
Boldog vagyok, mikor hetente megjelenik a lap, és a Horog oldalain ismerős és egyelőre még ismeretlen barátaim írásait olvashatom.
Köszi mindent a szerkesztőségnek!
Fel a fejjel fiúk és lányok! Minden jót és jó fogást! Puszi!
