Akadós vizeken, ahol sok a vízi növény, ág, tuskó, kövek... állandóan fenyeget a csali elakadása és elvesztése, vagy a bosszankodás a sok elakadás miatt, ami igencsak csökkenti zsákmányolási esélyeinket. Az ilyen helyeken célszerű a bokorugró villantók használata.
A villantókat rendszerint vagy rögzített egyágú horoggal, vagy szabadon mozgó hármashoroggal fegyverzik fel. Ezeket kétféleképpen lehet megvédeni az elakadástól.
Az egyik módszer szerint egy vagy több meghajlított zongorahúrt vagy rugószerűen működő vékony fémszálat szerelünk a villantóra vagy a körforgóra, úgy, hogy a horog ne akadhasson bele semmilyen akadóba. A horgokat úgy is megvédhetjük, hogy a rugókon kívül tollpamacsot vagy egy csomó őzszőrt is rögzítünk melléjük. A bokorugró villantókkal nemcsak kevesebb elakadásunk lesz, hanem nyáridőben, amikor vizeinkben dús a növényzet, sokkal kevesebbet fogunk „gyomlálni”, és csalink is lényegesen vonzóbban fog utazni.
A bokorugró villantók hátránya, hogy rendszerint rosszabbul pörögnek meg billegnek, mert a drótok és egyéb horogvédők olyan ellenállást fejtenek ki, amely hátrányosan befolyásolja a csali mozgását. Gyakran előfordul az is, hogy a védett horgú normál villantókat minden előzetes tesztelés nélkül bocsátják forgalomba. A boltokban csak igen ritkán kapható eredeti gyári bokorugró villantó. Elsősorban azért, mert igen csekély az irántuk mutatkozó kereslet, ezért a kereskedők nem szívesen fektetik tőkéjüket ilyen készletek halmozásába.
A bokorugrók használata a horgászás során is másféle bánásmódot igényel. A horogvédő miatt ugyanis a bevágásba nagyobb erőt kell beleadni, hogy a horog biztosan akadjon. Számos bokorugró villantót eleve túlságosan nehéz egyágú horoggal látnak el, és gondot okoz, hogy ezeket a horgokat nem lehet kicserélni. Ha berozsdásodnak vagy eltörnek, akkor a villantót el is dobhatjuk. A hátrányokkal szemben a bokorugró villantóknak komoly előnyeik is vannak.
Vontató horgászatnál a vízben sodrodó növények nem akadnak olyan könnyen a horogra. Mivel a villantó a vontatás során gyakran túlságosan gyorsan halad el a halak tartózkodási helye felett, ezért a ragadozók szilajul kapnak rá, és a horog többnyire jól megül a szájukban. Ősszel és a téli napokon, amikor a vizek már letisztulnak, igen jó szolgálatot tesznek a bokorugrók. A ragadozók ilyenkor mélyen a tuskós meg ágas-bogas vízrészekben tanyáznak, márpedig ilyen helyeken nemigen lehet védtelen csalikkal horgászni gyakori beakadás és sok szakítás nélkül. Ám a bokorugrókkal még a koronás tuskókat is minden oldalról meg irányból meg lehet horgászni, és az ott tanyázó ragadozót kapásra ingerelni. Csak futólag említjük, hogy a képen látható termetes csuka szürkületben vágott rá egy bokorugróra. (A tanulságon kívül annak emléke sem mellékes, milyen elszántan küzdött!)
Az ilyen villantók köves fenék felett süllőzésre is jól beváltak. Mindig rábukkanhatunk olyan horgászvízre vagy partszakaszra, ahol a bokorugró villantó jó szolgálatot tesz, mert használata nyújtja az egyetlen célravezető megoldást. Ezért a pergető horgász számára ajánlatos, hogy mindig legyen csalikészletében néhány darab védett horoggal ellátott villantó. Megfelelő vastagságú zongorahúr, vagy akár 0,80-as horgászzsinór felhasználásával – igen egyszerűen – magunk is készíthetünk védett horgú villantót. És miután leteszteljük, tetszés szerint átalakíthatjuk.
