2024. május 10., péntek

Jelentős agrárberuházás Szerbiában

A pirosi magnemesítő üzem évente 10–12 ezer tonna magárut lesz képes előállítani

Az osztrák RWA cég a szerbiai beruházások folytatásaként Piroson megnyitotta az ország egyik legnagyobb agrárlogisztikai központját. A logisztikai komplexumhoz összesen 25 000 tonna kapacitású tárolóegyüttes tartozik majd, ebből 14 000 tonna befogadóképességű a siló és 11 000 tonna kapacitású a padlós raktár. A pirosi telephely valójában már egy ideje működik. Az RWA 2015-ben vásárolta meg. A tárolókapacitás éveken át 4000 tonna volt.

A megnyitón a szalagot ipari alpinisták vágták el (Ótos András felvétele)

A megnyitón a szalagot ipari alpinisták vágták el (Ótos András felvétele)

A pirosi központ sokoldalú tevékenységet fejt ki. A termények felvásárlása és tárolása mellett fontos terület a vetőmag-forgalmazás, elsősorban a kukorica, búza, szója és olajrepce vonatkozásában. Műtrágya, növényvédő szerek és más kellékek beszerzésében is segítséget nyújt a gazdáknak.
Dušan Mezulić, az RWA szerbiai leányvállalatának igazgatója az ünnepségen kiemelte, hogy ez még csak az első szakasz. További három fázisban bővül a pirosi komplexum. A beruházás összesen 13 millió euró értékű; 16 újabb silóelem és két padlótároló épül, valamint feldolgozó- és csomagolóüzem, szárító- és mérőberendezések is. A magnemesítő üzem évente 10–12 ezer tonna búza, árpa és szójabab vetésre való előkészítését végezheti el.
– A pirosi logisztikai központ újabb munkahelyek nyitását segíti elő, erősíti együttműködését a helybeli termelőkkel. Ezáltal hozzájárul a mezőgazdaság fellendítéséhez és az Ausztriával való együttműködés bővítéséhez. Az Újvidék melletti Piros stratégiailag fontos hely a szerbiai mezőgazdaság fejlesztésében. Kitűnőek az adottságai, nagyon jó a földrajzi elhelyezkedése, hiszen itt van a közelben az újvidéki kikötő, a DTD-csatorna és az autópálya. Sok gazda dolgozik a településen és környékén, ezért Piros az egyik legfontosabb agrárfejlesztési lokáció az országban. Örömünkre szolgál, hogy éppen itt épülnek meg a legkorszerűbb tároló- és feldolgozókapacitások – fogalmazott Mezulić.
Reinhard Wolf, az RWA vezérigazgatója ünnepi beszédében rámutatott, az ilyen beruházások fontosak a két ország kapcsolatainak erősítése szempontjából. Szerbia és Ausztria már több éve kiválóan együttműködik minden szinten. Büszkén mondhatjuk, hogy Ausztria az egyik legnagyobb befektető Szerbiában. Az RWA cég már több mint egy évtizede ténykedik itt leányvállalata révén. Évről évre bővíti gazdálkodását. A pirosi logisztikai központ, amely az egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítmény Szerbiában, a többi osztrák céget is itteni beruházásokra serkenti majd – fejtette ki Wolf.

Az RWA vezetősége Igor Mirović kormányfő társaságában (Ótos András felvétele)

Az RWA vezetősége Igor Mirović kormányfő társaságában (Ótos András felvétele)

Igor Mirović tartományi kormányfő kifejtette, hogy megfelelő úton haladunk, és ezt jól mutatja az egyik legjelentősebb osztrák cég beruházása a mezőgazdaságba. Örömmel tölt el minket, hogy egy ilyen kimagasló vállalat Szerbiát választotta befektésként.
Az ünnepségen több kimagasló tisztségviselő is részt vett, Ausztria szerbiai nagykövetségének illetékesei, továbbá az RWA cég és más mezőgazdasági vállalatok képviselői, gazdák és mások.
Egyébként az RWA Szerbia Kft. 13 évvel ezelőtt alakult meg. Elkötelezte magát az itteni mezőgazdaság támogatása és fejlesztése mellett. Az RWA szerbiai leányvállalata évente több mint 500 ezer tonna gabonát vesz át az itteni termelőktől. Eddig legalább egymillió tonna, azaz egymilliárd kilogramm vetőmagot forgalmazott Szerbiában, és az exportban is jeleskedik.