A szerbiai kormány arra számít, hogy a Szerbiai Kőolajipari vállalat (NIS) körüli, több mint két hónapja húzódó bizonytalanság a következő hetekben megoldódik, és legkésőbb 2026 januárjának végéig teljesen tisztázódik. Ezt Marko Đurić külügyminiszter nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) műsorában.
A NIS az amerikai szankciók hatálya alá került az orosz tulajdonosi háttér miatt, ami az elmúlt időszakban komoly kérdéseket vetett fel Szerbia energiabiztonságával kapcsolatban. Đurić hangsúlyozta: Szerbia nincs abban a helyzetben, hogy elvárja a nagyhatalmaktól, könnyedén felhagyjanak azzal, hogy geopolitikai vitáikat más országok rovására rendezzék. Ugyanakkor az ország képes arra, hogy saját mozgásterét erősítse, elsősorban megfelelő tartalékok biztosításával, rugalmas tárgyalási pozíció kialakításával és konstruktív hozzáállással – tette hozzá.
A külügyminiszter kiemelte: Szerbia nem okozója a kialakult helyzetnek, ennek ellenére aktív szerepet vállal annak megoldásában. Megfogalmazása szerint a hetekben kézzelfogható lépések is várhatók, amelyek a rendezés irányába mutatnak.
Đurić meggyőződését fejezte ki, hogy az ország a jelenlegi kihívásokból hosszabb távon megerősödve kerülhet ki. Véleménye szerint a válság ösztönözheti az energiaellátási források további diverzifikálását, ami növelheti Szerbia energetikai biztonságát és ellenálló képességét a jövőbeni külső nyomásokkal szemben.
Nyitókép: MTI


